Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A Hunyady-per múltja, jelene, jövője?

"A Hunyadi-per tárgya először – minapi műszóval – Hunyadi káderlapja: a származása, társadalmi és etnikai eredete. Aztán itt a történészeket gyötrő kérdés: hogy minek volt nagyobb vagy kisebb, államférfinak vagy hadvezérnek, végül elvitatkozhatunk azon, hogy miben is rejlett az ő tevékenységének európai vagy világtörténeti jelentősége."

A pletyka az élet sója, ezért méltán adom tovább azt, amit még a múlt század '70-es éveiben Jakó Zsigmondtól hallottam.1 1956 nyarán az 500 éves Hunyadi-évforduló alkalmával egy magyar és román kormányküldöttség ment koszorúzni Gyulafehérvárra, Hunyadi János szarkofágjához. Amikor a delegátusok be akartak lépni a Szent Mihály-székesegyházba, a templom kapuja váratlanul feltárult, és teljes püspöki díszben megjelent Márton Áron, majd köszöntötte a látványtól és a gesztustól meglepett és megrázott delegációt, és többek között így vallott: „Személyével kapcsolatban a történetírók bizonyos kérdéseket vitatnak, de nem vitás, hogy az eszméket, melyeknek Hunyadi János kivételes hőse és képviselője volt, mind a két nemzet magáénak vallotta.” De nemcsak mi magyarok és románok, hanem a szerbek is: valamikor 1990 táján a belgrádi minisztérium elő is akart szedni egy újvidéki magyar kollégát, hogy oktassa már ki a magyarokat a történeti igazságra, mármint arra, hogy Hunyadi szerb volt.

A Hunyadi-per ennél sokrétűbb fejlemény. A per tárgya először – minapi műszóval – Hunyadi káderlapja: a származása, társadalmi és etnikai eredete. Aztán itt a történészeket gyötrő kérdés: hogy minek volt nagyobb vagy kisebb, államférfinak vagy hadvezérnek, végül elvitatkozhatunk azon, hogy miben is rejlett az ő tevékenységének európai vagy világtörténeti jelentősége.

Ami a társadalmi eredetet illeti, a római pogány főistentől a Népig (fajig) lefelé tagolt a vélt Hunyadi-ősök státusza: Jupiter és Zsigmond király a két legelőkelőbb ős, aztán jönnek a következők: havaselvi bojár netán fejedelmi rokonsággal, erdélyi középnemes, kisnemes, román vajda vagy kenéz, egyszerű paraszt. Ami pedig a teljes vagy részleges etnikai hovatartozást illeti ábécésorrendben: albán, bolgár, görög, kun, lengyel, magyar, (székely), román, szerb...

A per mai szemmel a képtelenségek orgiájának tűnhet. Az idevágó történetírás hatalmas periratnak, amelyen minden kor rajta hagyja a maga ujjlenyomatát. Valójában minden egyes állítás valamit legitimál és delegitimál. Az udvari történész szerepét vállaló humanisták kezdték a sort.

Pietro Ranzano tárta a világ elé a Corvinus-legendát, melyet – mint írta – „magyaroktól” hallott. Feltehetően valami 1456 előtti tudósítást vett át. A humanista pap az 1450-es években írt világtörténetében állította először, hogy Hunyadi János „fényes ősöktől” származott, „vagyis a rómaiak utódaitól, hiszen nemzetsége a Corvinusok ősrégi családjára megy vissza. Mely dolgot részint más, részint azonban és főleg a következő bizonyságok alapján állítanak (mint néhány magyartól megtudtam).” Ez jellegzetes mellébeszélés, mert azok a bizonyos „más bizonyságok” nem kerülnek említésre, csak a következők: „Oláhország [Havaselve] mellett fekszik egy megművelt sziget, amit a Duna elágazása alkot, ezt Corvinának nevezik. A lakosság urai a Corvinus nevet őrzik ma is, mert őseik a római Corvinusoktól származtak”. A névadó hős – Valerius Corvus – úgy szerezte e nevet, hogy amikor egy gall harcossal párbajozott, akkor ennek a sisakjára egy holló (corvus) telepedett, és szárnyával verdesve akadályozta a látásban, és alul is maradt a harcban. Hunyadi János nevét születésének helyéről kapta. Apja, „ha odahaza hatalmas is volt, belátta, hogy a törökök erejével mégsem mérkőzhetik, attól félt, hogy azok elfoglalván a szigetet őt magát és mind az övéit vagy egy szálig lekaszabolják vagy szolgaságra vetik. Ezért aztán összeszedve rengeteg vagyonát, Zsigmond király idejében Magyarországra ment, hogy ebben az országban biztonságosabban és nyugodalmasabban élhessen. Itt néhány falut és kastélyt vásárolva életének hátralevő idejét méltóságához illően töltötte; a király, aki hihetetlenül kedvelte, Hunyad városka birtokát adta neki.” Ransanus 1488-ban Mátyás király udvarában kötött ki, ahol felkérték egy magyar történet elkészítésére. Ezt már Thuróczy János krónikájának felhasználásával készítette el. Ez még röviden csak arról számolt be, hogy Hunyadi János apja Havaselvéről jött. Ransanus viszont magyar történetében ugyanezt a sziget-mesét adta elő, amelyben a király nagyapja „lakóhelyéül azt a területet választotta, amelyet Erdélynek hívnak; inkább ott akart egyszerű emberként [pontosabban magánemberként: privatus] élni, mint a sziget elöljárójaként (insulae princeps) látni, hogy hazája a keresztény vallás ellenségeinek engedelmeskedik.” Nem kétséges, helynév és a hollós címer ihlette a történet szerzőjét. Mint Kazinczy Ferenc egykoron írta: „a címer szülte a [...] regét”, ezt és a továbbiakat.

Úgy tűnik, a budai udvarban megmosolyogták a Corvinus-mesét. Lodovico Carbone 1473-ban párbeszédes formában adta elő Mátyás király kiválóságát, közbeszúrva egy olyan verset is, amelyből megtudjuk, hogy a király a római vérhez méltó tetteket hajtott végre, hiszen a mindenható Jupiter Róma törzsökeit ültette át Magyarországra. Erre viszont a beszélgetőtárs, Ernuszt Zsigmond pécsi püspök azt mondta, hogy „Jánosunk szerény – Hunyad városából való – eredetét nem tagadhatjuk. Aki amidőn egy báró udvarában élt, és a gyermekek között neveltetett, olyannyira szilaj és szenvedélyes volt, hogy amikor a gyermekek két csapatra oszlottak, mintha csak csatában harcolt volna, olyan szerfölötti hevességgel küzdött.” Alexander Cortesius, a pápai kancellária írnoka, valamikor 1487–88 táján viszont azzal is hízelkedett Mátyásnak, hogy megemlítette: Rómába vezeti vissza eredetét (Roma, unde tu originem ducis...). Aztán a hollóval jósoltatja meg Mátyás születését anyjának, Elisának, akinek a holló egy gyűrűt ejt az ölébe. Isten pedig éppen Hunyadi érdemei miatt könyörül meg az emberiségen, holott megérdemelné a pusztulást. A költőt valójában nem a holló, hanem a pápa ihlette meg, aki azt szerette volna elérni, hogy a király engedje át neki Anconát, és ennek érdekében hízelgett a királynak.

Aztán jött Antonio Bonfini, Mátyás király udvari történetírója, aki a Hunyadi-családfát ugyancsak a római Corvinus családig vezette vissza, de ez a család nála már Róma előtt létezett, és ezt a családot az udvaronc történetíró immár magától Jupitertől eredeztette. Nála „Valerius Messala Corvinus, az isteni Mátyás magyar király törzsrokona, meghódította a dalmatákat és a pannóniaiakat, a saját nevéről Valeriának nevezte el a Száva és a Dráva között fekvő tartományt, amelyet most Szlavóniának mondunk, sőt, Dalmácia egy részét is Corvinusról nevezzük Corvátiának [Croatia].” János apját Bonfini nevezi meg először, ez „az oláh But”, aki Corvinum faluban született.

Jupitert mint ősnemzőt, a dicső római Corvin nemzetség ősét a művelt humanista Bonfini azért találta ki, hogy Mátyás hatalmát és hatalmi törekvéseit igazolja, hiszen a magyar király apja homo novus volt, és még ő is annak számított egy olyan Európában, ahol egy nemesi családnak illett még a hetedik ősét is tudnia. A szomszédos dinasztiák nem akartak a magyar királlyal rokonosodni, hiába kért tőlük feleséget. „Jól tudta – írta róla Bonfini –, hogy ellenfelei lenézik alantas származását (ignobilitatem sui generis); széltében beszélik, hogy oláh nemből (Valacha gente) született; egyesek korcsnak (Hybridem) mondják, akit különböző nyelvű szülők hoztak a világra; elsősorban az innenső Magyarország főurai mondogatták, hogy nem kell tűrni az oláh királyocskát (valachum regulum).” A sznob gőg másik arca a félelem, nyilván tartottak a lehetséges és tehetséges új rokontól, aki az ő dinasztiájuk birtokát is képes megszerezni. Bonfini találta ki azt is, hogy Hunyadi nem más, mint Zsigmond törvénytelen fia. Erről a meséről pedig azt állította, hogy Hunyadi főellensége, Cillei Ulrik, német választófejedelem terjesztette el. Valójában a Cillei grófi nemzetség évkönyvei szerint Hunyadi havaselvei (Walachey) köznemesi családban született. Bonfini viszont azzal, hogy a főellenség ármányának tudta be a Zsigmond atyaságáról szóló hírt, ezt hihetőbbé tette, mintha saját leleményeként tárta volna elő. Valójában, Zsigmond király atyaságát a Cilleiek azért nem találhatták ki, mert ez már Hunyadit túl magasra emelte, és ilyesmit senki sem tesz saját ellensége érdekében. Mert korabeli logika szerint Zsigmond, a német-római császár atyasága legitimálhatta Mátyás királynak a császári trónra való esetleges igényét, cseh királyságát pedig mindenképpen.

A királyi származás jobban tetszett a magyar közvéleménynek, mint a Jupiterig ívelő római származás. Életszerűbbnek tűnt. Majd száz év telt azóta, hogy Bonfini megírta a maga történetét, amikor az 1570-es években költőink ékes magyarsággal felmutatták „az igazat”: Zsigmond atyaságának színes történetét. Görcsöni Ambrus annak rendje és módja szerint előadta a máig élő hollós mesét. Zsigmond király megindította oszmánellenes hadjáratát.


 

Elindula hada Magyarországban

Első szállása egy oláh faluban,

Egy bojérnak szála király házában,

Szép leánya bojérnak emberkorban.


 

A király szerelemre gerjed, mire a lány elsírja magát:


 

Elesése legyen inkább fejemnek,

Hogynem kisebbsége jó nemzetimnek.


 

És miután teherbe esett, keserűen panaszolta a visszatérő királynak, hogy „megküssebült ő nagy emberségébe”, a király viszont egy gyűrűt adott neki, hogy majd azzal és a gyermekkel jelentkezzék nála. A gyermek már cseperedni kezdett, indulnának is Budára, csakhogy egy holló elragadta a gyűrűt éppen a gyermektől, aki azzal játszadozott. Sírt is az anya:


 

Veled együtt szüléskor holtam volna,

Hogy nem ily szegénységre juttál volna.

Csorda pásztor lészen király magzatjában,

Fiam hozálak gonosz szerencsében...


 

Csakhogy minden jóra fordult, az édesanya bátyja lelőtte a hollót, visszaszerezte a gyűrűt.

Aztán jött Heltai Gáspár a maga 1574-es énekeskönyvével, melyben ott áll a Krónika avagy históriás ének az jeles vitéz fejedelemről, az Hunyadi Jánosról. Ennek írója nem kertelt: „ne higgy ember az hízelkedő olasz Bonfinusnak, ki valami hazug szín alatt olaszt csinál Hunyadi Jánosból”. A költemény végén megnevezte a szerzőt is, Nagybánkai Mátyást. Valójában ez csak Hunyadi tetteiről verselt, az ő költeményét Heltai átírta, és eléje iktatta – ugyancsak versben – a fenti eredettörténetet, de immár néven nevezte az anyát, aki így mutatkozott be: „a nemes jó Morszinai nemzetből vagyok”. Heltai megnevezte azt a bizonyos bojárt, aki a megesett lányt feleségül vette. Ez Voik Buthi. Majd aztán 1575-ben Heltai történetíróként – a Magyar Krónikában – átírta Bonfini művét Bonfini ellen. Ebben még részletesebben meséli el azt, amit a históriás énekből már megtudtunk. És azt is megtudjuk, hogy „az igazat”, Hunyadi harcostársainak fiaitól hallotta. A történet a hollós legenda kiszínezett változata. Zsigmond király Havaselvére tart hadaival, de közben unatkozik, kell neki egy szép „asszonyi állat”. Meg is találják „egy gazdag bojérnál,” ez: Morzsinai Erzsébet, aki rögtön tisztázza, hogy „nemes lány”, ha pedig teherbe esik, gondoskodni kell a magzatról. A király nem is fukarkodik az ítélettel, és amikor visszaútban a lány közli vele, hogy immár állapotos, a király megajándékozza azzal a bizonyos hollós gyűrűvel, és „bőv költséget” is ad neki. Nemsokára megjelenik a színen a havaselvi „bojér”, éspedig „Voic Buthi”, aki az otthoni polgárháborús állapotok elől jött el. Morzsinai Erzsébet mindent elmond neki, és a férfi látva a lány szépségét és gazdagságát, feleségül veszi, aztán Havaselvére mennek, ahol megszületett a majdani hős: „Jankula” – így, román kiejtés szerint. Majd amikor a király újra Havaselvére ment, az anya megmutatta neki gyermekét. A boldog természetes apa meg is hívta őket Budára. Nemsokára Morzsinai férje meghalt, mire az anya Erdélybe jött, aztán jött a holló is, aki elragadta a gyermektől a gyűrűt, de Morzsinai Erzsébet bátyja, Gáspár lenyilazta. így már mehettek Budára, ahol Zsigmond Hunyad várával ajándékozta meg fiát, az anyát pedig „szép” hátszegi birtokkal. Tömény pletyka ez a javából. Viszont racionális magyarázatot nyújtott arra, hogy miként emelkedhetett valaki olyan magasra mint Hunyadi János, és egyben legitimálta az ő hatalmi törekvéseit is, hiszen Nyugaton a királyok természetes gyermekeit főurasággal elégítették ki. Ezért lehet feltételezni, hogy maga Hunyadi is belejátszott a monda kialakulásába és terjedésébe. Annál is inkább, mert Havaselvén a törvénytelenül született vajdafiak már joggal szállhattak harcba a trónért. A monda egyes jeleneteit aztán meg is jelenítették a vajdahunyadi vár falképein. És mindenütt ott a gyűrű, amely a perzsa és zsidó mondákban egyaránt az előkelő származás bizonyítéka. A gyűrű motívumot keresztesek hozhatták magukkal a Szentföldről. Hunyadi harcosainak is jól jött a hollós mese, nekik is erőt adott, hogy vezérük királyi sarj. És Heltainak is jól jött a monda, hiszen mint reformátor az isteni gondviselést nyomozta és mutatta ki a történelemben: Zsigmond király – bár neki nem volt fiúgyermeke – mégis nemzetmentő hőst nemzett, Hunyadi Jánost, ez pedig a legnagyobb királyt, Mátyást. A reformáció demokráciaigényét elégítette ki az, hogy a hős, bár királyi sarj, a nemesi világból emelkedett ki, és gyermekként még – Heltai meséjében – a porban játszott a gyűrűvel. Tudjuk, a demokraták is szívesen kapaszkodnak az uborkafára. Heltai is a maga sokszínű énjével. Szász származású protestáns magyar polgár, aki oda-odapörköl a nemeseknek és a szittyáskodóknak, mint protestáns a katolikusoknak, olykor feltámad benne a szász, de alapvetően magyar-hungarus, ha külső ellenséggel szemben kell kiállni. A Hunyadiakról értekező történetíró pedig arra is vigyázott, hogy a hős anyja vele rokon család tagja legyen, hiszen feltételezni lehet a Morzsinai család és Heltai kapcsolatát. A lényeg: a mese tetszett a közönségnek. Heltai pedig talán még magát is elrejtette a történetben, mert druszája, Gáspár terítette le a hollót, márpedig ha nem szerzik vissza a gyűrűt, a kis Jankulából sem lett volna Hunyadi János. Talán ezt érthetjük úgy is, Heltai Gáspár nélkül sem lett volna ilyen szépen kerek ez a mese. igaz, lehet, csak egyszerűen nem akart kimaradni az eposzból, és a játékos ösztön adatta a Morzsinai lány bátyjának a Gáspár nevet. De az ideológiai és írói konstrukció valóságában valóságos tényszerűnek tetsző mozzanat is fellelhető, éspedig az, hogy a demsusi Musana, Musina vagy Mursina (románosan: Musana, Mujina, Murjina vagy Musina, Mursina) kenézcsaládból eredhetne talán Hunyadi János édesanyja. Tény viszont, hogy Morzsinai először Heltainál bukkan fel. Erzsébet neve pedig korábban, Cortesiusnak a Mátyás királyt dicsőítő költeményében, mint Elisa. Ugyanakkor az 1970-es években tevékeny komoly román történész – M. Dan – szerint Morzsinai Erzsébet magyar eredetűnek tűnik, és mindenképpen katolikus lehetett. A feltételezés alapja az, hogy Hunyadi János egyik lánytestvérét Klárának hívták, ez pedig jellegzetes katolikus és magyar név.

Viszont az kétségtelen, hogy a társadalmi státust az apa örökítette át, a családfát apai vonalon vezették. Hunyadi János felesége magyar volt, Szilágyi Erzsébet, akit Bonfini szerint „amazonnak” tartottak, de – ugyancsak Bonfini szerint – ő is az atyai származást tartotta döntőnek, mert gyermekük Mátyás, „ahogy felcseperedett, azt állította, hogy római nemzetségből született, ahogy szüleitől gyakran hallotta, törzsét a Corvinusokra vezette vissza, akik a rómaiak ősi családjai közé tartoztak.” Hunyadi Jánosban pedig olyan erősen dolgozott az ősök iránti vonzalom, hogy „mihelyt meghallotta, hogy Zsigmond császár Itáliába készül, azonnal mellé szegődött, hogy római eleit, a világ urait meglátogassa”. És valóban, mintegy két évet töltött Itáliában, ahol némileg megvagyonosodott, és tapasztalatai beépültek hadművészetébe.

Némi kitérő árán jelezzük azt, hogy miként lett Hunyadiból szerb, a szerb hősi énekek hőse és Szibinyáni Jánk. Éspedig a szerb savinai kolostor 17. századi krónikája szerint az, akit a magyar források Buthinak neveznek, már Vlah Bogat ili Budimir ot Sibinja (azaz: Oláh Bogát vagy Szebeni Budimir), és ez annak a lánynak az édesapja, aki Lázárevics István szerb uralkodónak megtetszett, és a találkozás gyümölcse Hunyadi János lett, szexuális vendégbarátság gyümölcse. Az a Szibinyáni Jánk, akiről Arany János is írt balladát. A név „félig fordítás és félig átvétel” Erdély német – Siebenbürgen – nevéből. Így ha Szibinyáni Jánkról szólt a délszláv hősi ének, Szebeni vagy Szebenvári János helyett inkább Erdélyi Jánosnak is fordíthatnánk a hős nevét. A szláv mondák forrása Hunyadi hadserege, annak vitézei és aztán Mátyás király budai udvara, ahol az oszmánok elől átköltözött szerb főurak is tartózkodtak.

Kérdés: mi lehet-e történetek reális magja? Karácsonyi János 1902-ben keserűen állapította meg, hogy „úgy vagyunk [...] Hunyadi János őseinek felkutatásánál, mint aki nagy romhalmaz előtt áll”. Báró Forster Gyula pedig 1915-ben találóan tette szóvá, hogy azok, „akik tudták a tényállást, vagy ha akarták, megtudhatták volna, nem nyilatkoztak vagy nem akartak nyilatkozni; sőt sajnos, sokszor el is homályosították azt. Öt század után állapítani meg azt, hogy mit hallgattak el elnézésből, vagy mit nem akartak megmondani, vajmi nehéz és emellett vajmi háládatlan feladat.” De valljuk meg, minél háládatlanabb annál érdekesebb.

Azt hiszem, Hunyadi János apjának havaselvi eredete írói fogás, vagy inkább ideológiai trükk. Olvassunk csak bele Thuróczy János 1486-ban nyomtatásban megjelent krónikájába. Eszerint: „Ezt az embert – tetteinek tanúsága alapján ki merem mondani – a gondviselés egyenesen az égből küldte és hozta idegen tájról Magyarország vidékére az ország jövendő védelmére. Mondják ugyanis, hogy Zsigmond királyt e vitéz apjának híre-neve vette rá, hogy őt Havasalföld vidékéről a saját országába hozza, és országának lakosává tegye, továbbá, hogy örök birtokként méltóképpen megajándékozza Hunyad erődítményével, ahol most nemes, és nézni is gyönyörűséges vár emelkedik.” Elképzelhető, hogy udvari körökben mondtak ilyesmit, de vajon jól mondták? Mennyire játszott bele ebbe a képbe a már említett külföldi hős-komplexus? Thuróczy is említette művének előszavában Jézus klasszikus mondását, hogy „senkit sem fogad el saját hazája prófétának”. Tehát a történetíró logikája szerint is a megváltó hősnek külföldről kell jönnie. És ha már az apa olyan szép várat kapott a királytól, előkelőnek is kellett lennie. Ezzel a logikával akadt olyan modern történész, aki Hunyadi apjából előkelő havaselvi bojárt csinált, sőt fejedelmi családdal való rokonságot is tulajdonított neki, mert a hollós címert a havaselvi vajdai sasos címerrel rokonította.

A baj csak az, hogy 1409-ben Hunyadi János nemzetsége, apja, két nagybátyja és testvérei csak egy kis falut kaptak, Hunyadvárát. Szó sincs uradalomról, a hunyadvári adománybirtok szerény volt, egy falu. A helynévben szereplő vár akkor már a használatból kiment Árpád-kori ispáni vár volt, romjai a Péter-hegyen láthatók. A helység román neve Hunedoará, őrzi Hunyadvár emlékét, mert a románban a várból -oara lett. Hunyadi János alakította ki a nagy uradalmat. Róla – mint erdélyi vajdáról – nevezték el Hunyadot Vajdahunyadnak. Ő kezdte építtetni a ma is ismert és csodált várat, ő és felesége, Szilágyi Erzsébet készíttette a vár falait ékesítő hollós címereket, amelyek szárnyakat adtak a képzeletnek. Ez szárnyalt is. Ezért térjünk vissza a földre, a történetírók által említett helynevekhez és személynevekhez. És előtte szomorúan állapítsuk meg, nincs adat arra, hogy Hunyadi apja a hollós címert Havaselvéről hozta volna, valószínű, hogy Magyarországon kapta, bár csak valószínű, mert nincs erről szóló adománylevél.

Kérdés: hol feküdtek azok a bizonyos hollós nevű helységek. Ransanus nyomtatásban megjelent művében Corvinumról is írt, de kéziratában Covinum szerepel, ezért Kulcsár Péter, a kor kiváló szakértője azt a bizonyos szigetet Kevével, a Dunától nem messze fekvő Keve várával, a mai Temeskubinnal (szerbül Kovin, románul Cuvin) azonosította, ugyanakkor a szigetet nemlétezőnek nyilvánította. Tehát – Kulcsár elmélete szerint – Keve lett volna Hunyadi János – képzelt – szülőhelye. Csakhogy valójában létezett és létezik hollós sziget: a Duna folyását követve Kevétől jó 50 km-rel lejjebb, Szörényvártól (mai Turnu Severin) nem messze. És míg Keve Magyarországon feküdt, az Ostrovul Corbului (Holló szigete) Havaselvéhez tartozott. Szemben vele a szerb oldalon Korbovo falu található. A sziget eltűnőben van, készülő vízierőmű áldozata lesz. A legenda szerint ez a sziget a törökökkel folytatott harc színtere volt, a tetemeket a hollók falták fel, és innen a neve. Az 1420-as években valóban kemény harcok dúltak ezen a vidéken.

Hogy állunk Bonfinivel? Az ő szövegében Hunyadi in Corvino vico született, ezt – Elekes Lajos 1940-es tanulmánya szerint corvinusi – azaz atyai – falunak is lehet fordítani, és mert a falu Corvinus-birtok volt, ezért ennek a falunak akár más neve lehetett, ezért felesleges a térképen való keresgélés. Tény, nem tudjuk, hogy Bonfini ezt „az atyai falut” merre képzelte. Covinum=Keve már – mint láttuk – nem aktuális. De hollós helységek még akadnak. A havaselvi vajdai udvar, Curtea de Arges közelében találjuk Corbiit (Hollók) és Corbii de Piatra-t, az ószláv oklevélben Korbi ot Kamen (Korbi ot Kamen = Hollókő). Ezt 1456-ban éppen egy bizonyos Mogos zsupánnak adományozta a vajda. Hunyadi János egyik nagybátyját is Mogosnak nevezték, ezért akár Havaselvén is kereshetnénk a családi fészket. igaz, az 1840-es években Fodor András, a Hunyad megyei orvos arról tudott, hogy az olténiai „Korbesd” nevű helységből származtatják Hunyadit. De Fogaras vidékén is akad egy Corbi nevű falu. Lehetne választani.

Csakhogy a But személynév jobban eligazít. Sokáig nem tudták, honnan vette Bonfini ezt a nevet. Figyelmen kívül is hagyták. Wertner Mór, aki az 1900-as években Hunyadi János hátszegi származása mellett tette le a voksát, említi ugyan, de nem tulajdonított neki jelentőséget. Ő Hunyadi János nagyapját, akit a magyar történetírásban Serbeként emlegetnek, azonosította egy 1360-as oklevélben említett Surbbal, akinek ismerjük a nagyapját, neve: Koztha, azaz Costea, ő lenne Hunyadi János dédapja. Csakhogy Butot nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mert valóban az 1409-es adománylevélben csak Vojk, Vajk vagy Voicu névvel illetik Hunyadi János apját, de a But névvel is élhettek a kortársak, hiszen lehetett ragadványnév, sőt teljes név. Voik Buthi ugyanis, ha a szóvégi -i birtokos eset, akkor But fia Vajknak fordíthatjuk magyarra és románul Voicu lui But/Bud-ként hangozhatott. Bud Máramarosból ismert személynév. Ugyanakkor Temes megye egyik román körzetében létezett még Hunyadi korában Butfalva és Korbul is valahol Lugos és Karánsebes körül. Ez pedig arra enged következtetni, hogy az apa arról a vidékről való, akár a róla elnevezett falu egyik birtokosa volt. Lehet, Buthfalva román neve Budesti volt, mert a magyar és a román helynévadási gyakorlat eltér egymástól. A magyar esetben a személynév, a falubirtokos neve önmagában szolgálhatott helynévként is. A románoknál a nemzetségnév. Például a máramarosi Gyulafalva románul Giulesti (magyarul: Gyuláék, Gyula nemzetsége). Bud nevű helység előfordul Norvégiában, de ennek semmi köze hozzánk. Budesti viszont Bukarest mellett található. A kérdés nyitott: Havaselvéről jött-e Hunyadi apja vagy sem? Az viszont immár valószínű, hogy a temesi határőrkerületek vidékéről indult az élet útjain a királyi udvar felé. Ezzel búcsút mondhatunk a hátszegi származás tanának, annak, hogy Hunyadi családja Hátszeg vidékéről származik. ugyanakkor a hátszegi és a temesi román kerületek népe között szoros lehetett a kapcsolat, a hátszegi, közelebbről demsusi Musina és Sándor (Musine et Sandor de Domsus) például Temes megyében kapott két falut 1444-ben Hunyadi révén a királytól. A hollós címer viszont ugyancsak a Karánsebes környéki Korbul falura utalhat.

Teleki József a Hunyadiakról szóló nagy művében az 1850-es évek elején így nyilatkozott: „Bonfin állításához kell ragaszkodnunk, ki [Hunyadi János] atyját Budnak nevezi. Ez az íróknál Buth vagy Buthus, Butho, Buthoe, Voyk Butus, Voik Buthi vagy Vuk Buti, oklevelekben Woyk vagy Wayk nevezet alatt is fordul elő.” Arany János a történetíró Teleki József művét olvasva verselt 1856-ban, amikor Hunyadi János édesanyjáról megírta a Both bajnok özvegye című balladáját. A But, Buti személynévben az u-ból viszont o-t csinált, mert így magyarosabban hangzott. A Bud/But azért sem lett volna jó, mert szóvégi i-vel német eredetű árnyékszék szavunkra emlékeztetett volna.

Vajk Zsigmond király udvari vitéze lett, és az 1409-es birtokadomány megerősítését 1419-ben Ozorai Pipó, a harcos temesi ispán, a király egyik kedvence terjesztette elő az udvarban. Erre a támogatásra szüksége is volt Hunyadvár birtokosának, 1414-ben ugyanis az erdélyi alvajda arra intette Vojkot, hogy hagyjon fel a zalasdi kenézek háborgatásával, mert ezek azzal fenyegetőztek, hogy elköltöznek a hátszegi váruradalomból. Viszont erőszakosnak áll a világ. Karddal és tollal lehetett kiemelkedni a közrendűek világából. Karddal a harcosok, tollal a papok. Thuróczy az egyetlen hitelesnek tűnő krónikás, akit a havaselvi bojári eredet mellett tanúnak lehet felhozni, de a nem nemesi eredet feltételezéséhez is. Hiszen bemutatta, hogy Zsigmond király elődje, Nagy Lajos nemesítési politikáját folytatta, és „nemcsak alacsony származású nemeseket, ha nem igen sok közrendű embert (plebejae conditionis homines) is magas méltóságra emelt”. Aztán hozzátette, hogy ezeket könnyen előszámlálhatná, de nem teszi, mert „az események szempontjából ennek nincs jelentősége,” és az olvasókat is csak untatná, ami nem igaz, mert az emberek akkor is szerettek pletykálni. Zsigmond lánya, Erzsébet mondta is, hogy apja emelte ki a porból a Rozgonyi, Ország, Tallóci családot. Vajon a Hunyadit is? A már említett Serbe nevű nagyapa gyanús.

Mivel az írnokok nem tudtak románul, a román neveket nem írták következetesen. Vojk nevével (Voyk, Woyk, Wayk) nincs is baj. Az oklevelek Vojk apjának nevét többféleképpen írták: Serbe, Sorbe, Sorb, Serba. Románosan lehet: Şerbu, Şerb, Şerba, Şerban, Şerban, Şorban, Şorb, sőt még Sârb is. Hiszen a későbbi időkből tudunk az ugyancsak hátszegi bajesdi Serbről, akinek a nevét a magyarok Szerbnek ejthették, de a románok Sárbnek, mert tudunk egy ugyancsak „Szirb de Bajesd”-ről, akinek unokája „Serbán alias Szirbán”. Ebből az következik, hogy ha a román név Şerbnek vagy Şerbunak hangzott, akkor ez magyarul szolgát jelentett, ha pedig Sárbként hangzott, amit később magyarul Szirbnek adtak vissza, akkor ez magyarra fordítva szerb. Tehát két ragadványnév lehetősége vetődik fel: Szolga és Szerb. Az előbbi alacsony eredetre utal, az utóbbi, ha nem is feltétlenül etnikai származásra, de a szerb rokonságot nem zárja ki. Hunyadi János temesi, Karánsebes környéki atyai származása viszont bizonyos. És elképzelhető, hogy ő maga Budán született, majd a róla Vajdahunyadnak nevezett faluban gyermekeskedett, és onnan került a főúri udvarokba, ahol harci játékait folytatta, ahogy azt Ernuszt – fentebb – mondotta.

Hunyadi hallgatása saját eredetéről éppen olyan sokatmondó, mint vallomása is. Amikor ugyanis Cillei Ulrik találkozóra hívta Hunyadit, és Cillei elvárta, hogy Hunyadi járuljon elébe, mert ez homo novus, míg ő fejedelmi ősök sarja, akkor a magyar hadvezér azt üzente vissza: „én a keresztény hitért küzdve lettem nemessé, nagyobb dicsőséget hagyok utódaimra, mint a tieid tereád.” Ezt a szóváltást ii. Piusz örökítette meg így. Bonfini elbeszélésében Hunyadi homályosabban utalt saját – a kortársak által ismert kérdéses – eredetére, amikor így válaszolt: „a nemességről ez idő szerint fölösleges vitatkozni; mégis nyomorult és hitvány embernek kell lennie annak, aki nemességét nem a saját virtusával, hanem a máséval keresi”. Ez már annak az alulról jött reneszánsz embernek a replikája, aki érdemei tudatában tagadja az öröklött érdemeket, és már-már azt is, hogy a király az isteni akarat hordozója. Hunyadi fia pedig királyként nem etnikai közösségekben kereste saját őseit, hanem kiváló egyéniségekben. Ugyanakkor rájátszott a köznemesség szittya ideológiájára, hiszen ez az egyre jelentősebb társadalmi réteg a maga helyzetét a szkíta-hun származás mítoszával legitimálta. Amikor 1459-ben – Bonfini szerint – Székesfehérvárt Mátyást „a tömeg kitörő örömujjongása közepette koronázták meg és vitték körbe, úgyhogy a sok nép különféle nyelveken kiáltotta ki őt nemes lelkű fejedelemnek, második Sándornak meg második Caesarnak, Pannónia győzhetetlen védnökének, sokan szkíta Marsnak, némelyek a római nemzet sarjának nevezték.” Hunyadi János valószínűleg nem csináltatott magának messze felívelő családfát, mert ez királyi feladat volt, és bár irigyei azzal vádolták, hogy királyságra tör, nem tette.

A Hunyadi-per másik két fejezete szintén nyitott vitás kérdés. Egy Budapesten nagyköveteskedett angol diplomata szerint Hunyadi János „nem volt kiemelkedő hadvezér: a Várnánál és Rigómezőnél elszenvedett vereségei legalább akkora kárt okoztak hazájának, mint amennyi előnyt a diadalai. Nem volt tehetséges államférfiú sem, amint azt megmutatta kormányzóságának zavaros politikai hagyatéka. Hunyadi ugyanakkor vitéz és bátor katona volt, aki makacs elszántsággal kitartott a török elleni harcban, annak ellenére, hogy mind Magyarországon, mind azon kívül csak igen szerény támogatásra talált.” Erről napestig vitatkozhatunk. A két nagy vereség akár győzelem is lehetett volna, ha van még néhány ezer bevethető tartaléka. Sőt, 1444-ben Várnánál a szultán már vissza is akart vonulni, hiszen Hunyadi a jobb- és balszárnyon már fölénybe került, Ulászló király viszont nem akarta átengedni másnak a dicsőséget, és a középhaddal a vesztébe rohant, hiába figyelmeztette Hunyadi, hogy még ne támadjon. A csata világtörténeti jelentőségű, hiszen az oszmánok balkáni helyzetét alapvetően megrendíthette volna a keresztény sereg sikere, és megszilárdíthatta volna a keleti és a nyugati keresztény egyház 1439-ben kimondott egyesülését. Egy győztes várnai csata után aligha foglalhatta volna el az Oszmán Birodalom Bizáncot, sőt ezt még az is megmenthette volna, ha Hunyadi 1448-ben Rigómezőnél győz. És győzhetett volna, ha Szkander bég a maga albán harcosaival nem késik két napot. Mindez kontrafaktuális spekuláció, bár nem értelmetlen, inkább Európa megosztottsága volt értelmetlen. És tény, hogy a megosztott Európával egységesülő és tartalékaiban kimeríthetetlen oszmán erő állt szemben, ahogy Hunyadi, Vitéz János tollával a pápának írta: immár Ázsiával kell megküzdeni. Az oszmán krónikások ugyan szórták a szidalmat Hunyadira, de minél nagyobb a szidalom, annál nagyobb az elismerés. És a szultánok tisztában voltak azzal, hogy győzelmük pürrhoszi győzelem volt. Hunyadi katonai zsenije 1456-ban Nándorfehérvárnál nyilatkozott meg utoljára, amikor július 14-én áttörte a hajózárt, majd amikor július 21-22-én kemény csapást mért az ellenfélre. Például beengedte a városfalak közé az oszmánok egy részét, majd nehézlovasaival kiverte, aztán, amikor a keresztes had a szultáni erőkre rontott, és ezek már megsemmisítő ellentámadásba lendültek volna, a várból kirohanó nehézlovasokkal felmorzsolta és megfutamította az ellent. Az pedig bölcs politikai helyzetfelismerésre vall, hogy a nemeseket és őt is személy szerint kárhoztató, lázongó keresztes hadat feloszlatta, és elejét vette annak, ami 1514-ben történt. Az végképpen államférfiúi nagyságra vall, hogy homo novus létére a polgárháborús helyzetbe keveredett Magyarország nagy részét maga mellé tudta állítani. És közben egyvalamire vigyázott, uralkodott magán, tudta, hogy ha egyet is megöl a főurak közül, maga ellen fordítja szinte valamennyit. Fia, László megölte Cillei ulrikot, és válaszképpen őt is megölték. Mátyás ilyen hibát nem követett el. Hunyadi János aztán Belgrádnál olyan súlyos vereséget mért az oszmánokra, hogy jó félévszázadra lemondtak Magyarország meghódításának szándékáról, és arról, hogy Bécs felé nyomuljanak. Végül nem Hunyadi öröksége volt zavaros, hanem a helyzet, és olyan erkölcsi tőkét hagyott hátra, amely lehetővé tette, hogy fiát, a tizenöt éves kamaszt válasszák királlyá, ami példátlan fejlemény hazánk történetében

A per lezáratlan és lezárhatatlan, viszont akkor felvetődik a kérdés, hogy miért beszélünk róla? Alighanem azért, mert amikor ma térségünkben, ha akarjuk, ha nem, a globalizmus és a szuverenizmus párharca dúl, keressük a demokrácia terét. Európa valamiféle válaszútra került, bár sokak szerint egyszerűen ki akar lépni a történelemből. Lucian Boia barátom már szóvá tette, hogy Európának nincs hőse. Valójában lehetne: Hunyadi János. Nemcsak lehetne, hanem kellene, mert a hős az élethez való jogunkat fejezi ki. Félreértés ne essék, nem egyszerűen a hadvezért ünnepelnénk, hanem a politikai gondolkodót is, akinek Európa egységéről, a respublica christiana szabadságáról vallott eszméit a humanista levélíró, Vitéz János tolmácsolta.

Persze, ne hallgassuk el, a kommunisták a térség szabadsághősévé emelték Hunyadit, protointernacionalistát csináltak belőle. De Hegellel mondhatnánk: munkába lépett „az Ész csele”. A kommunista hőskultusz – a magyar kuruc és horribile dictu a szovjet háborús filmekkel – az 1956-os októberi forradalom heroizmusát készítette elő. És ezt tette Illyés Gyula is, amikor megszólaltatta Páteay Pál pécsi Hunyadi-lovasszobrát.

És költeményében az európaiságot és a magyarságot próbálta egyeztetni. Íme, néhány részlet:


 

Pajzsodat öt haza hőse gyanánt hordozta, Szabadság!

Szép leckénk, hogy ezért ötszörösen – magyarabb!

Így kong-bong a harang folyvást s még húzni fogod tán

századokig, János, néma, magyar toronyőr!


 

Mást jelentett magyarnak lenni 1456-ban, mint 1956-ban, de ugyanazt jelentett európainak lenni, úgy európainak, ahogy most közülünk, magyarok, románok és szerbek közül az európaiságot elképzeljük. A kínzó kérdés az, hogy Európa mit képzel? Mi viszont ne felejtsük azt, amit Márton Áron 1956-ban mondott. És én még nem találkoztam olyan román pappal és értelmiségivel, aki ne nyilatkozott volna tisztelettel a gyulafehérvári magyar katolikus püspökről.

Idézzük csak fel emlékezetünkben, vagy lapozzunk vissza arra, amit Márton Áron mondott. Tudjuk, és akik ott voltak, tudták, hogy a püspök nem véletlenül beszélt nemzetről és nem népről. A nép fogalmát a nácizmus és a kommunizmus kompromittálta. A nemzet viszont a szabad emberek szabad közösségét jelenti, az önrendelkezés és a demokrácia igényét juttatja kifejezésre. Márton Áron Gyulafehérvárott az egykori ii. Piusz pápának is válaszolt, aki 1458-ban olyasmit írt, hogy „Hunyadi János, akinek neve a többiekét elhomályosítja, nem annyira a magyarok dicsőségét, mint inkább a románokét növelte, akiktől született.” A pápa ezzel a megjegyzésével hosszú időre Erisz almáját hagyta az utókorra. A dicsőség ugyanis identitásképző elem és legitimál, méghozzá hatalmi törekvéseket. Csakhogy alapvetően akkor a respublica christiana dicsőségéről volt szó. A lét felülírja a dicsőséget. Márton Áron a jövőnek üzent. Pontosítsunk: Hunyadi a nemzetek Európájának a hőse, azért is, mert állami vezetőként ismerte a mértéket, aminek a jelentőségére Albert Camus Lázadó embere klasszikus érvénnyel figyelmeztet.



 

Jegyzet:


 

1 A tanulmány az ELTE BTK Román Filológiai Tanszékének műhelyében, a 128 151 sz. NKFI-pályázat keretében készült a hasonló című monográfia előtanulmányaként, a Charta XXI, 2020-as nagyszebeni konferenciájára készült előadás változata. A Hunyadi-per című, megjelenésre váró monográfia néhány eredményét foglalja össze.


« vissza