Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Az emberi jogok megalapozása – 75 éve született az ENSZ

Alighogy véget ért az esztelenül pusztító II. világháború, „az emberarcú barbárság” tapasztalata arra ösztönözte a világ számos nemzetét, hogy igyekezzenek megvetni a tartós béke alapjait. 1945-ben megszületett az Egyesült Nemzetek Szervezete, 1948. december 10-én pedig közzétették az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ez utóbbi célja lényegében az volt, hogy az emberiség elkerülje a lelkiismeretet fellázító barbárság minden formáját, hogy létrehozzák és megvédjék a békét, és hogy „eljöjjön az a világ, ahol az emberek szabadon beszélnek és hisznek, és megszabadulnak a rettegéstől és a nyomortól”.1


 

Ferenc pápa legújabb megnyilatkozásai


 

Ferenc pápa 2020. szeptember 25-én, a pandémia kellős közepén videóüzenetet intézett az ENSZ közgyűléséhez,2 a világszervezet fennállásának 75. évfordulójára emlékezve. A spanyol nyelvű videóüzenetében erélyes felszólítással fordult a nemzetközi közösség képviselőihez a gyilkos fegyverkezési hajsza megállítása, a menekültek és migránsok támogatása, a gazdasági rendszerek újragondolása, a hitbéli meggyőződés szabadságának védelme érdekében. „Az ENSZ 75. évfordulója alkalom arra, hogy a Szentszék leszögezze abbéli óhaját, hogy a világszervezet legyen az államok egymás közti egységének, valamint az emberi család szolgálatának igazi jele és eszköze.”

Az egész világot sújtó világjárvány sok emberi élet elvesztésével jár, és megváltoztatja az életmódunkat, kérdésessé teszi a gazdasági, egészségügyi és társadalmi rendszereinket, megmutatva teremtményi törékenységünket. A világjárvány arra indít bennünket, hogy választás idejének tekintsük a mostani próbatételt az elmúló és megmaradó, a szükséges és szükségtelen dolgok között. A válság valódi alkalmat jelent a megtérésre, az átalakulásra, az életstílus, a gazdasági és társadalmi rendszereink újragondolására, mert azok egyre csak növelik a gazdagok és szegények közötti távolságot, ami az erőforrások igazságtalan elosztásának a következménye. Ugyanakkor – sajnos – a válság alkalom is lehet az individualista és elitjellegű „védekező visszavonulásra”.

Ferenc pápa Fratelli tutti kezdetű legújabb enciklikájában kifejtette óhaját az ENSZ reformjára vonatkozóan (173–175.). E „szociális” körlevélben vázolja az Egyház társadalmi tanítását az alapvető emberi jogokról, az igazságosságról és a közjót előmozdító politikáról, majd így következtet: „a legjobb politikát a jótékony szeretet irányítja.” (5. fejezet.) Olyan politikára van szükség, amely az emberi méltóságra összpontosít, és amely nincs alárendelve a pénzügyeknek. A gyors nyereségre irányuló pénzügyi spekulációk továbbra is pusztítanak. Emberi szolidaritás és kölcsönös bizalom nélkül a piac nem tudja teljesíteni megfelelő gazdasági funkcióját, sem megoldani a társadalmi problémákat. És ma ez a bizalom megszűnt. „A világrendszerek törékenysége a pandémiával szemben” nyilvánvaló lett; megmutatta, hogy „a szilárd politikai élet helyreállítása mellett, amely nem tartozik a pénzügyi előírások hatálya alá, „vissza kell állítanunk az emberi méltóságot a középpontba, és erre a pillérre kell építenünk a szükséges alternatív társadalmi struktúrákat.” (168.)

Ferenc pápa Fratelli tutti körlevelében ismételten hangsúlyozta a testvéri párbeszédet a nagy vallások követőivel a világbéke elősegítésére. idézte azt a közös felhívást, amelyet Ahmad Al-Tayyeb Nagy imámmal fogalmaztak meg, és amely így kezdődik: „isten nevében, aki minden emberi lényt jogokban, kötelességekben és méltóságban egyenlőnek teremtett, és arra hívott, hogy testvéri közösségben éljenek, hogy benépesítsék a földet és szétárasszák azon a jó, a szeretet és a béke értékeit [...].”


 

Az emberi méltóság és az alapvető jogok megalapozása


 

Napjainkban különböző nemzetközi összejöveteleken (New York-ban, Brüsszelben és Strasbourgban) állandóan hallunk az állami közügyeket meghatározó két alapvető elvről: a jogállamiságról („rule of law”) és a demokráciáról. Az Európai Uniónak, amennyiben meg akar felelni a törvényesség és demokratikusság alapkövetelményeinek, mindenben biztosítania kell, hogy alapítása, felépítése, hatáskörei, működése, tagállamai és szervei jogállása, valamint polgárai jogállása terén a jog és a demokrácia szempontjából legitim legyen.

Az emberi jogok megvalósítása azonban – az elmúlt évtizedek kétségtelen sikerei ellenére – még számtalan nehézségbe ütközik. Ennek oka nemcsak az emberek önzése és a jogok konkrét alkalmazásakor jelentkező bizonytalanság, hanem e jogok filozófiai és teológiai megalapozásának hiányossága is.

Világnézetek, ideológiák és hitek szerint különböznek az értelmezések, bár újabban mintha visszatérnének a sokat vitatott természetjoghoz, az emberi természetből levezethető alapvető törvényekhez. Az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat (1776) a Teremtőre hivatkozik, és kifejezetten vallási alapelveket fogad el; az 1789-es francia nyilatkozat az ember és a polgár jogairól szól, amely csak részben függ az amerikaitól (inkább Rousseau és a francia politikai reflexió hatása alatt a monarchia és az arisztokrácia ellenében született), még egy bizonyos deizmust vall: a bevezetőben a „Legfőbb Lényre” hivatkozik. Az 1948. december 10-én kihirdetett Egyetemes Nyilatkozat ugyan merített az előző két nyilatkozatból, de lényegesen újat hoz: egyetemes (nemzeteken túlmutató) távlatok jellemzik, és konkrétan a második világháború pusztítása, a totalitarizmusok elleni tiltakozásként igyekszik felrázni az emberi lelkiismereteket, meghatározni a személyes szabadságjogokat, illetve a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokat. De már se a Teremtőre, se valami Felsőbb Lényre nem hivatkozik.

Az emberi jogok „genealógiája” tehát különféle, néha egymással ellentétes irányzatot tár fel: egyrészt puritán bibliai („liberális”) hagyományt, másrészt inkább a szuverenitásra és a törvény követelményeire való hivatkozást. A puritán bibliai irány bizalmatlan az állam mindenfajta (jogtalan) beavatkozásával szemben, a második, a szuverenitásra és a törvényre hivatkozó irány meg elfogadja az állam csaknem mindenható tekintélyét.

A lényeges kérdés az ember jogai témakörben az, hogy mit is értünk emberen, ki is az ember, az emberi személy, illetve az a másik személy, akinek jogait el kell ismernem, amikor a saját jogaimat követelem. A Másik velem való hasonlatosságának és másságának elismerése a Másik (személyi) méltóságának elismerése is. Az Egyetemes Nyilatkozat az ember jogait megalapozó méltóságot három tengely mentén bontja ki: szabadság, egyenlőség, testvériség, tehát a francia forradalom jelszavait veszi alapul, amelyek végső elemzésben keresztényi elvek. Embernek lenni annyi, mint méltóképpen élni; méltóképpen élni pedig annyi, mint szabadon élni egy olyan világban, ahol mindenkit egyenlőnek ismernek el a többi emberrel, olyan világban, ahol megosztják a javakat, és egymással szolidaritást vállalnak. A Másik/másság elismerése felveti e másság természetére és annak forrására vonatkozó kérdést is.

Honnan származik a jog megalapozása? Fentebb jeleztem: az 1776-os amerikai nyilatkozat a Teremtőre, az 1789-es a Legfőbb Lényre hivatkozott; az 1948-as Egyetemes Nyilatkozat viszont nyitva hagyta a kérdést: csupán kijelent és ígér. De ez a puszta Nyilatkozat kinek a nevében, milyen reménységet ígérhet az emberarcú barbárság korában? Ezt és a „Másik”-kal kapcsolatos kérdést is közelebbről kell megvizsgálnunk a perszonalizmus távlatában.3


 

Perszonalista keresztény antropológia


 

Ferenc pápa – a II. Vatikáni zsinat szellemében – említett megnyilatkozásaiban sürgeti a deklarációkban, szerződésekben egyetemesen elfogadott alapvető emberi jogok, köztük a vallásszabadság biztosítását, továbbá rávilágít az emberi jogok perszonalista és evangéliumi gyökereire.

Hívők és nem hívők csaknem egybehangzó véleménye az, hogy a földön mindennek az emberre kell irányulnia, minthogy az ember áll a földi lét középpontjában és csúcsán. De mi az ember? Sok és különféle, sőt egymásnak ellentmondó nézetet vallott és vall önmagáról [...].” Így kezdi a Gaudium et spes zsinati konstitúció fejtegetését az emberi személy méltóságáról (GS 12).

Ezután felvázolta a keresztény antropológia főbb vonásait, éspedig a Szentírásra hivatkozva: Az emberi személy méltósága abból a tényből ered, hogy Isten saját képmására teremtette; így képes megismerni és szeretni Teremtőjét; mintegy partnere lesz Istennek, aki az összes földi teremtény fölé helyezte, és ezek gazdájává tette, hogy Isten dicsőségét szolgálva azokat a maga hasznára fordítsa; férfinak és nőnek teremtette az embert, hogy személyi közösséget alkossanak, társadalomban éljenek. A bűn miatt az ember meghasonlott lett; csak a Szabadító erejében tudja teljesíteni hivatását. A zsinati okmány szól még a testből és lélekből álló ember összetett voltáról, az értelem és az erkölcsi tudat méltóságáról, a szabadság kimagasló értékéről, végül a halál titkáról. (GS 14–18)

Később (GS 26–29) a zsinat – a személy és a társadalom kölcsönös függését elemezve – tárgyal a személy méltóságából következő jogokról, a személy iránti tisztelet és szeretet követelményeiről, valamint minden ember lényegi egyenlőségéről és a társadalmi igazságosságról.

Az Egyház újabb szociális tanítását kétségtelenül befolyásolta a perszonalista filozófia. Most csak az irányzat két képviselőjét említem: a katolikus Gabriel Marcelt, és az ortodox zsidó Emmanuel Levinast.

Gabriel Marcel (1889–1973) a tudatok kölcsönös nyitottságát hangoztatja, az én-te viszonyban kialakuló kommuniót, a (szeretet)közösséget mint a személy kibontakozásának feltételét. Nem lehetünk önmagunk, hacsak nem vagyunk közösségben egymással. El kell ismerni a másik (és más népek) sajátosságát, egyediségét. Ez a szeretet követelménye; és ez csak úgy lehetséges, ha a legfőbb Te, az isteni Szeretet átalakít bennünket. (De a filozófus itt már átlép a keresztény hit területére.)

A litván származású Emmanuel Levinas (1906–1995) még jobban kitágítja a távlatokat. Ellenségének tartja a szubjektivizmust, a modernség termékét. Jórészt a Bibliától ihletve kifejti, hogy az ember valójában akkor válik emberré, személlyé, amikor felhagy önző szubjektivizmusával, a hatalmi törekvéssel (a birtoklási vággyal, mondaná Marcel), és elfogadja, hogy a másik értelmezze (és értékelje) őt, amikor valóban a másik arcába tekint: az áldozat, a szegény, az özvegy, az árva arcába, akikről a Biblia beszél. A szegény arca téma fellelhető a latin-amerikai püspökök pueblai dokumentumában is.

A latin-amerikai Ferenc pápa december 21-én a Bíborosi Kollégium és a Római Kúria tagjaihoz intézett nagy beszéde végén éppen azt hangsúlyozta, hogy „a szegények az Evangélium középpontjában vannak.” A szegények arcáról szólva Levinast idézte: „Emlékezzünk arra, hogy Istent igazán csak az ismerheti, aki befogadja a szegényt, aki alulról érkezik nyomorával, és aki pontosan ebben az öltözékben küldetik felülről. Nem láthatjuk Isten arcát, de megtapasztalhatjuk, nem láthatjuk Isten arcát, de megtapasztalhatjuk felénk fordulását, amikor tiszteljük felebarátunk arcát, annak a másiknak az arcát, aki szükségeivel kihívás elé állít bennünket.”4


 

Az egyesülő Európa „keresztény gyökerei”?


 

Ferenc pápa 2014 novemberében az Európai Parlament tagjait arra bátorította, hogy térjenek vissza az Európai unió „alapító atyáinak” szilárd meggyőződéséhez, akik olyan jövőt képzeltek el, amely a megosztottságokat leküzdő, a földrész népei közötti békét megvalósító együttműködésen alapul.5 Ennek az ambiciózus politikai tervnek a középpontjában az emberbe vetett bizalom állt, nem annyira, mint állampolgárra, vagy mint gazdasági alanyra, hanem mint személyre vonatkozóan, aki – mivel Isten képmása és Istenhez rendelt lény – transzcendens, természetfeletti méltósággal rendelkezik. Ezután hangsúlyozta a „méltóság” és a „transzcendens” közötti szoros kapcsolatot. A „méltóság” az a kulcsszó, ami a második világháború utáni újrakezdést jellemezte. A közelmúlt történelmében kétségtelenül központi helyet foglal el az emberi méltóság előmozdítása a sokrétű erőszakkal és diszkriminációval szemben, amely Európát sem kerülte el az évszázadok során. Ferenc pápa ezután a kereszténység történelmi szerepéről szólt. A kétezer éves történelmi összefonódást olykor összeütközések és tévedések szabdalták, de mindvégig a jó építésének vágya vezérelte. Ezt látjuk városaink szép műemlékeiben, de még inkább a szeretetszolgálat műveiben. Ezt a történelmet tovább írjuk; ez a jelenünk és a jövőnk is. Ez adja identitásunkat. Európának sürgős szüksége van arra, hogy újra fölfedezze saját arculatát, hogy növekedjen, híven alapító atyái szelleméhez, békében és egyetértésben.

Ferenc pápa 2016. május 6-án, a Nagy Károly-díj átvételekor, az európai vezető politikusokhoz szólva az „alapító atyák” keresztény szellemi örökségét idézte fel, köztük elsőként Robert Schuman francia politikus szavait (akinek folyamatban van boldoggá avatása): „Európát nem egy nap alatt, és nem is egy átfogó terv alapján fogjuk felépíteni.” Ma is mindenekelőtt tényleges szolidaritásra van szükség, tényleges nagylelkűségre, csakúgy, mint a második világháborút követő években – hangsúlyozta a Szentatya. – Ne elégedjünk meg egyes szerződések kozmetikai retusálásával, hanem bátran fektessünk le új, mélyen gyökerező alapokat; mint ahogy Alcide De Gasperi megállapította: „Mindnyájan egyformán aggódunk európai hazáink, Európa Hazánk közjaváért”. Félelem nélkül kezdjük el újból az „építő munkát, amely türelmes és hosszú távú erőfeszítéseinket igényli” – mondta a hívő katolikus olasz miniszterelnök 1954-ben, az Európai Parlament konferenciáján. Az emlékezet teszi lehetővé, hogy bátran elfogadjuk a kihívást, és „korszerűsítsük” az „európai gondolatot”, olyan Európáét, amely képes egy új humanizmust életre kelteni a következő három képesség alapján: képesség az integrációra, a párbeszédre és az alkotásra.”


 

Teológiai távlatok


 

Közismert, hogy XXIII. János pápa 1963-as Pacem in terris kezdetű körlevele volt az első pápai okmány, amely részletesen foglalkozott az ember jogaival, éspedig elég közelről követve az 1948-as Egyetemes Nyilatkozatot. Utána VI. Pál és II. János Pál körlevelei és megnyilatkozásai még jobban kifejtették ezeket a jogokat, és nemzetközi fórumokon is sürgették azok alkalmazását, különösen is a lelkiismereti és vallásgyakorlási szabadság jogát. Az egyház tehát mintegy hivatalosan elismerte az emberi jogok nyilatkozatát, és szociális tanításában kifejtette a jogoknak megfelelő kötelességeket is. Az egyéni jogokon túl a népeknek is vannak jogaik, amelyek néha konfliktusba kerülnek a személyek jogaival. Az ENSZ közzétette a népek jogairól szóló nyilatkozatát is, de ez nem talált olyan egyöntetű fogadtatásra, mint az ember személyes jogai. Ismeretes, hogy bizonyos társadalmi-politikai ideológiák (elnyomó társadalmi-politikai rendszerek) távolról sem közelítették meg az igazi demokráciát, sajátosan értelmezték jogaikat.

Az emberi személy méltóságának témája magába foglalja a szabadságot; ez pedig részét alkotja a demokráciának. „A szabadság abban áll – tanítja a zsinat –, hogy minden embernek mentesnek kell lennie a kényszertől akár egyesek, akár csoportok vagy bárminemű emberi hatalom részéről, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, se ne akadályozzák abban, hogy – jogos határok közt – lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletében, akár a nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. A zsinat ezt is kijelenti: a vallásszabadsághoz való jog alapja az emberi személy méltósága, amint ez a méltóság mind az Isten kinyilatkoztatott szavából, mind pedig az észből megismerhető [itt utalás van a Pacem in terrisre és más pápai megnyilatkozásokra]. A személynek e jogát a vallásszabadsághoz a társadalom jogrendjében úgy kell elismerni, hogy a polgári jog szerves részévé legyen.” Később még hozzáfűzi a zsinati dokumentum: „A vallásszabadsághoz való jog alapja (tehát) nem a személy szubjektív hajlama, hanem magának a személynek a természete.” (Nyilatkozat a vallásszabadságról, DH 2.)

A keresztény perszonalizmus alapja a jézusi üzenet: Isten örök szeretettel szeretett minden személyt, Fia képmását, és mindenkit meghívott Jézus Krisztusban az örök életre. II. János Pál pápa már első körlevelében hivatkozott a zsinat ide vonatkozó tanítására, a Gaudium et spes 22. pontjára (vö. még a Lumen gentium 16. pontját). Idézem ezt a fontos szakaszt: „A keresztény ember a Fiúnak, a sok testvér között elsőszülöttnek a képmása; megkapja tehát a »Lélek csíráit« (Róm 8,23), és így teljesíteni tudja a szeretet új törvényét. Ez a Lélek – »örökségünk záloga« (Ef 1,14) – bensőleg megújítja az egész embert »a test megváltásáig« (Róm 8,23); »Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, [...] halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által« (Róm 8,11). Persze a keresztény ember számára szükségszerűség és kötelesség, hogy minden megpróbáltatás ellenére, akár a halált is vállalva, küzdjön a gonoszság ellen, de a húsvéti titok részeseként, és mert számára meghatározó Krisztus halála, a reményből merített erővel halad a feltámadás felé. Mindez azonban nemcsak a keresztény hívőre vonatkozik, hanem minden jó szándékú emberre is, akinek a szívében láthatatlan módon működik a kegyelem. Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a Szentlélek mindenkinek módot ad arra, hogy az isten által ismert módon a húsvét titkában részesedjék.”

Ez a fontos zsinati szöveg felveti már nem keresztény vallások követőinek üdvössége kérdését, amely az egyházatyákat is foglalkoztatta (Van-e üdvösség az Egyházon kívül?), amely kérdést ma a vallási pluralizmus korában a teológia így fogalmazza meg: hogyan igazoljuk, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, egyetemes üdvözítő?

De ennek igazolása egy másik tanulmány tárgyát képezi.6

(Jelen írás közlése alkalmat ad arra, hogy a Magyar Szemle szívből köszöntse a szerzőt 90. születésnapja alkalmából.)


 

 

Jegyzetek:

 

 

1 A Nyilatkozat bevezetőjéből, lásd Távlatok 39 (1998/1): „Szabadság és emberi jogok.”

3 A következőkhöz lásd: Joseph Comblin: Anthropologie chrétienne. Cerf, 1991, Paris. Jean-François Collange: Théologie des droits de l'homme. Cerf, 1989, Paris.

4 A jegyzetben utalás Emmanuel Levinas zsidó filozófus könyvére: Totalité et infini. Paris, 2000, 76. Magyarul: Teljesség és Végtelen. Jelenkor, 1999, Pécs, 58–59.

6 Ezt a nagyon időszerű teológiai témát másutt szakszerűen kidolgoztam: Szabó Ferenc SJ: Világító emberek – időszerű művek, Budapest, 2018, 203–226. A GS 22 értelmezéséhez lásd Nemeshegyi Péter SJ tanulmányát: Távlatok 83/38. http://www.tavlatok.hu/83/83tavlatok.html


« vissza