Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra

Midőn Pizarro az inkák országát meghódítá, három részre osztva találta azt: a nap, az inkák és a nép számára.

A nap birtoka a templomok, a pompás kultusz s a számos papság fenntartására vala szentelve; a másik rész a királyi ház és rokonai s a kormány szükségére; a harmadikat fejenkint oszták ki a nép között.

Huszonnégy éves korában minden peruinak nőül kelle vennie egy tizennyolc éves leányt. A község vagy kerület, melyben lakott, ez alkalommal lakot jelölt ki számára. Egyszersmind az ő és neje tartására elegendő földet mutattak ki neki, melyhez minden született gyermek részére adatott némi pótlék. A föld felosztása évenkint újra ment véghez, s a földmívelő birtoka családjának száma szerint apadt vagy szaporodott.

Az egész földet a nép mívelte. Először a nap birtokát; aztán az aggok, betegek, árvák és a tettleg szolgálatban lévő katonák: szóval a községbeliek azon részének földeit, kik e foglalkozást maguk nem végezhették. Ha ez megtörtént, mindenki saját számára dolgozott. Utoljára mívelék az inka földeit.

Hasonló rendszert követtek az iparűzésben. Minden lámanyáj a nap és az inka kizárólagos tulajdonául tekintetett. Az országban szétszórva pásztorok őrizetére bízaték, koronkint megnyíraték, s a gyapjú közraktárakba hordatott, és minden család kapott házi szükségére elegendő gyapjút, mi a nőknek adatott át megfonni és megszőni. Ha ez elkészült, minden házban az inka számára fontak és szőttek. Az állam részére szükséges kelme mennyiségét és minőségét az ország fővárosában határozák meg, aminek megtörténtével a munka a tartományok közt kiosztatott.

Különösen e célra rendelt hivatalnokok ügyeltek fel a gyapjú kiosztására, s vigyáztak, hogy a különböző munka az arra legalkalmasabb kezek által készíttessék. Időről időre elmentek a házakhoz, s utánanéztek, hogy a munkát lelkiismeretesen végezzék. E felügyelet nem csupán azon munkákra szorítkozott, melyek az inka számára készültek, hanem azokra is kiterjedt, melyek az egyesek házi szükségeire voltak készítve, nehogy a nyersanyag, melyet saját használatára kapott mindenki, elrontassék, s valaki nélkülözni találja a szükséges öltözetet. Ily munkák körül az ötéves gyermektől a vén matrónáig a ház egész női része foglalkozott. Az elaggott és beteg embereken kívül senki sem eheté henyélve kenyerét. A henyeség bűntett volt, melyet szigorúan fenyítettek.

Hasonló eljárás volt szokásban a kormány egyéb szükségeire nézve. Az ország minden bányája az inka tulajdona volt. Kizárólag számára mívelék azokat oly emberek, kik e munkában jártasak voltak, s e végre azon kerületből választatának, hol a bányák voltak. Minden, az alsó osztályhoz tartozó perui földmívelő volt, s tartozott magáról gondoskodni földeinek megmívelése által. Kevesebben műszaki ismeretekre taníttattak, s néhányan azon finomabb iparcikkekkel foglalkoztak, melyek az inka és udvarának fényűzésére szükségesek voltak. A munkát e végre rendelt biztosok oszták fel.

A termékek és kézművek egy részét a fővárosba vitték az udvar használatára; a többit raktárakba, milyenek az ország különböző részeiben nagy számmal voltak. Ez szolgált az ország szükségeinek fedezésére. A takarékos kezelés mellett fennmaradt készlet más osztályú tárakba hordatott, terméketlen évek vagy oly egyének számára, kiket betegség, vénség vagy más szerencsétlenség akadályozott a magukról gondoskodásban. Ily intézkedések mellett Peruban lehetetlenné volt téve a pauperizmus. Senki sem szegényedhetett el, de nem is gazdagodhatott meg. A perui nép egy körben forgott, hol rendezve volt minden, s az emberi ösztönök és szenvedélyek előtt el vala zárva minden tér.

Annak, hogy e rendszer mellett az ország anyagilag fejlődött, bizonyítványául szolgálnak azon nagy utak, melyeknek nyomai ma is bámulattal töltik el az utazót. Ez utak hosszában szállodák voltak az inka és udvara, úgyszintén a hivatalos utazók számára. Más utazók Peruban nem voltak. Minden öt mérföldnyire kis házakat építenek azon futárok számára, kik – posta gyanánt – továbbszállíták a kormány rendeleteit.

Szükségtelen részletesebb leírásába bocsátkozni azon intézményeknek, melyek ez alapelveknek a perui államban alkalmazását lehetővé tevék. Prescott – egykorú források után dolgozott – története Peru meghódításáról mindenki által megolvasható; belőle a legrészletesb tudomást lehet meríteni mindezekről, s mindenki meggyőződhetik, miszerint Peru ez intézményekkel s azok által – legalább szomszédaihoz képest – nemcsak magas fokára emelkedett a jólétnek és míveltségnek, hanem hatalmát más népek fölött is messze kiterjeszté. A mondottak eléggé bizonyítják e helyen, hogy azon alapelvek, melyeken a kommunizmus alapszik – tudniillik az egyénnek teljes alárendelése az állam alá, s ezzel egybekötve minden egyéni tulajdon megszüntetése –, nagy államokban is gyakorlatilag fennállhatnak. Kétségtelenül oly nagy despotizmus volt az ár, melyen Peru lakói az anyagi jólétet megvásárlák, minőre alig mutathat példát a történet. Annak, ki az egész államszerkezetet fenntartá, korlátlan hatalommal kelle bírnia, úgyhogy Atahualpa inka elmondhatá Pizarrónak, miszerint akarata ellenére még a madarak sem mernek Peruban repülni, s a közbiztonság úgy kívánta, hogy a szellemi fejlődés szoros korlátok közé szoríttassék. Mindez azonban nem bizonyítja, hogy a kommunizmus egyáltalában lehetetlen, hanem csak azt, hogy nem állhat fönn abszolutizmus nélkül, s igazságtalan volna a kommunisták iránt, aki azt hinné, hogy ezek maguk át nem látják rendszerüknek ezen szükséges eredményét; hiszen, hogy megelőzzék a veszélyeket, melyek az egyének nem egyenlő képességéből az egyenlőségre nézve származhatnának, az egyesek nevelését s tevékenységét feltétlenül alárendelik az államnak.

Nemcsak a kommunista iskolák nevezetesebb hirdetői, hanem azok is, kik utópiák szerkesztésével foglalkoztak, szükségesnek tartottak oly hatalmat, melyet mindenhatósággal ruháznak fel, hogy a dolgoknak isteni rendét lehetővé tegye az emberek közt. Gyakorlatilag csak kevéssé lényeges a különbség, hogy a kommunizmus nézete szerint e hatalomnak az egyesek szabad választásából kell kifolyni: mert, ahol egyéb szabadság nem hagyatott a népnek, a választási jog maga sem hosszas életű, s a kommunista Franciaország például szintoly könnyen le fog róla mondani, mint a respublikai, midőn Napóleont tíz évre s aztán egész életére konzullá s végre császárrá választotta. Hiszen a szabad választási jog is a szabad verseny elvén alapul, s nem lehet semmit ez ellen mondani, amit a másik ellen állítani szintén nem lehetne. Azon rendszer mellett, melynek legfőbb, sőt egyedüli célja az egyenlőség megalapítása, s oly szervezet létesítése, mely mindent kizár, ami versenyt szül: – ily rendszer mellett, mondom, mint lehetne ragaszkodni oly intézményhez, mely mind a két kitűzött céllal nyílt ellentétben áll?

A kommunizmusban éppen nem azon egyes javaslatok teszik a lényeget, melyek ellen annyi élccel és tudományossággal szoktak sorompóba szállani. Miként Cabet, kommunista hitvallomásában, a család fenntartása mellett nyilatkozik, míg mások azt a teljes egyenlőség rendszerével s minden élvre engedett jogával összeférhetlennek tartják: úgy alig van a kommunizmus tanai közt egyetlenegy is, mely körül a legfelötlőbb véleménykülönbség nem mutatkoznék (l). A lényeg, mire nézve a kommunizmus minden követője egyetért, abban áll, miszerint az állam céljául a teljes egyenlőséget, s eszközül e célja az egyén föltétlen alárendelését az államnak tekintik. S miután az egyén teljes alávetése az állam hatalmának csak úgy lehetséges, ha az államot korlátlan hatalommal ruházzuk fel, és mivel az általános egyenlőség elvét akkor lehet leginkább megközelíteni, ha az alól csupán egy személy van kivéve, következik: hogy a despotizmus nemcsak ellentétben nincs a kommunizmus elveivel, sőt szükséges eredménye ennek, s oly forma, melynek elvei annak leginkább megfelelnek.

Nem a kommunista elvek győzelme, hanem csupán az lehetlen, hogy ezen elveket valaha más valósítsa, mint az abszolutizmus. S azért a kommunizmus győzelme mindenkor egyszersmind a despotizmusé leend.

S viszont ha azon pártokra fordítjuk figyelmünket, melyek e veszélyek ellenében a társadalom megmentése körül fáradoznak: látni fogjuk, hogy ezek is, ha a küzdtért diadalmasan meg akarják állani, oly eszközökhöz kénytelenek folyamodni, melyek - hacsak e részben a történet régi tapasztalatai nem csalnak - szintúgy - az abszolutizmus megalapításához vezetnek.

(Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra. Magyar Helikon, 1981, Budapest, 392–394.)


« vissza