Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Dávid Katalin köszöntése

Dávid Katalint ünnepeljük. A tavasszal megkapott Széchenyi-nagydíj eseményén kívül más ünnepe most nincs. Csak egy, az, hogy VAN. Köztünk van, alkot és mosolyog. Ez elég ok arra, hogy ünnepeljük, önmagáért. Két év múlva lesz 100 éves. Tisztelgő írásom azért utal Jeanne d'Arc nevére, mivel Dávid Katát a francia szent lelki rokonának látom. Felszabadító jelenség, mint az Orleans-i bátor nő, akinek kisugárzását csak úgy tudták elviselni a középkor világi s egyházi vezetői, hogy szentté avatása előtt megégették. Jeanne az igazság vértanú-mártírja volt. A martirosz szó görög eredetiben tanúságtevőt, tanút jelent, nem feltétlen vértanút. Dávid Kata korunk tanúságtevője. Bátor, szókimondó, kockázatot vállaló, egységteremtő, szent. Ne tessék megbotránkozni ez utóbbi szón. A szent jelentése: aki, ami az Istené. Ahogy a pap szónak is két jelentését ismerjük: van az egyházi kánon által fölszentelt, s van Isten egyházának hitvalló tagja, az általános, egyetemes papság szerinti szacerdosz. (Jézus maga sem volt levita, hanem főpap – „Melkizedek rendje szerint”.) Használhatjuk hát a szent jelzőt arra, akit hivatalosan nem avattak fel, de kortársai meggyőződése, hogy „santo subito”, már most az! Tapasztaljuk: Kata földi térben, időben „Isten színe látására jutott”. (S hálát adhatunk azért, hogy küzdelmei után nem égették meg. Pedig a népnyelv szerint – „égetnivalóan” aktív, eleven, küzdőképes, vagány.) Dávid Szent Katáról való személyes élményeimet szeretném szakralitása elfogult és elfogulatlan bizonyítékai közé illeszteni. Elfogultságom annyi, hogy életemben két választott mamám volt. Csókos Varga Györgyi, a nagycsaládos szövő-fonó-festő-író-kutató és a tízgyerekes örmény Dávid család harmadik gyermeke, Kata, akivel az első perctől családias az egymásra figyelésünk. (Korunk szimbólumai közül ide biggyeszthető az © emotikon, szmájli, mosoly-hangulatjel. Kata szimbólumfejtő, majd megfejti.)


 

Embermágnes


 

Kölcsönveszem a szót. Hajdanában Karácsony Sándort, a 20. század kimagasló magyar pedagógus-tudósát jellemezte mágnes-emberként Németh László. Ezzel a másokat magához vonzó lelki hatás személyes erejét jellemezte. Katánál hasonló erőhatást érzékelhetünk. Hetvenedik évfordulójára (Istenem, csaknem 30 évvel ezelőtt!) egy alig kimondható című, gyönyörű emlékkönyv készült: Ex invisibilibus visibilia. Ebben hetven író, tudós, művész, jóbarát köszöntötte az ünnepeltet. Elképesztő a sugárzó nevek, a hasonló és különböző szemléletek gazdagsága, változatossága. A sok érdeklődést, életpályát egyvalami kötötte össze – a Dávid Kata iránti szeretet. Ízelítőül, pár „ikonikus” név a megszólalók közül: Nyíri Tamás, Vekerdi László, Prokopp Mária, Váli Dezső, Esterházy Péter, Csoóri Sándor, Várszegi Asztrik, Makovecz Imre, Levendel László, Csanád Béla, Blanckenstein Miklós, Schweiteer József, Miklós Pál, Supka Magdolna, Fila Béla, Keserű Katalin, Fekete György – s a többi izgalmas személyiség mind egy-egy érték-villanása az embermágnes történetének. A 70 ünneplő csaknem fele már a túlvilágról jelez vissza, de szavuk, lelkük Dávid Kata vonzásában fénylik. S van, akin keresztül engem is újra megérintett, körébe vonzott a lelki mágnes.


 

Erőterek


 

Fekete Györgynek köszönhetően az 1980-as évek közepén találkoztam Dávid Katával. Feketével való közös pedagógiai, tehetséggondozó munkáink során Gyurka sokszor idézte Katát, mint hite és egyértelmű magatartása miatt példaértékűt. Kötelezővé tette megismerkedésünket. Egy olyan erőtérben találtam magam, amelyben Makovecz Imre és a kultúra nemzeti értékeit számon tartó alkotók – festők, írók, építészek – a majdani Magyar Művészeti Akadémia tagjai és pártolói, a világnézetüket megvallók s az ország megújulására vágyódók is egymásra találtak. Közös érdeklődésünk erős kötődést hozott számomra Dávid Katával. Kézfogását persze tovább adtam. A lassan öntudatra ébredő hazai keresztény értelmiségiek (KÉSZ) egyik vidéki rendezvényén addig buzgólkodtam, míg sikerült összeismertetnem Dávid Katát a néprajzos Erdélyi Zsuzsával, s mindkettőt a festő-szövő Csókos Varga Györgyivel. E három „nagyasszony” szinte azonos korosztály. (Kata 1923-beli, Erdélyi Zsuzsa 1921-ben, Csókos Varga Györgyi 1926-ban született). 1992-ben aztán mindhárman egymás után adták elő gondolataikat intenzív pedagógusképző táboromban, Ásotthalmon. Film is készült róluk, hatalmas sikerükről.

Erőtér volt Kata közelében Levendel László is, a csodálatos tüdőgyógyász és társadalomszervező. Lakásán szervezett házibeszélgetésein a 80-as évek végén szerveződött egy új, emberségesebb ország. Izgalmas, nagy találkozások adódtak nála. Körében egymáshoz épültek az eszmék, személyiségek. Dávid Katával kiemelkedő és igen különböző egyéniségek társaságában ültünk. Csoóri Sándor és Konrád György, Pozsgay Imre és Eörsi István, Vekerdi László és Buda Béla kiselőadásai szikráztak. Kata elmélyülten hallgatta őket, s amikor ő is hozzászólt, néha megállt a levegő a Levendel-lakásban. Fantasztikus élmény volt köztük lenni, s megtapasztalni a sokféleség egymásra figyelését. Nemzetiek és urbánusok, reformátusok, katolikusok, zsidók, ateisták, vidékiek, pestiek képesek voltak együtt elmélkedni a jövőről. Igazi kegyelmi időszak volt ez. Amikor később Levendel László megbízására elvállaltam a Magyar Nemzet napilapban a havi négyoldalas (!) „Emberkép” melléklet szerkesztését, erre az erőtérre rímelve emlegetni kezdtem a lelki egységre törekvés sajátos kifejezését. Az ökumenét. Merész vállalkozás volt, az egymás mellé szerkesztett, sokféle módon reformot akaró, rendszerellenes kritikai írások fél évig zuhogtak az olvasókra. Hogyan, ökumené? Ez az, Tamáskám: „társadalmi ökumenét” műveljünk! – kiáltott fel Levendel, megdicsérve címadásom. Dávid Kata derűs bólintásával hitelesített. (Fél év múlva az utolsókat rángó pártállami reflex, egy szerkesztő ügynökével betiltatta az Emberképet.) A rendszerváltozás után az egység összetört, ám a Levendel-erőtér beszélgetős rendszerkritikusai egy ideig még egymásra néztek, tisztelték egymást vitáikban, lapjuk cikkeiben is – miközben pártjaik már egymás torkának estek a kívülről rájuk erőltetett széthúzásban.

Társadalmi ökumené? Ez világnézeti, emberi egységtörekvésre utalt. Dávid Katát három erőforrás táplálta – örmény és magyar származása, s mélyen katolikus identitása. Az előbbiekből eredt igazságkeresése és szókimondása, utóbbiból következett jézusi elkötelezettsége, az irgalom hirdetése, gyakorlása és szolidaritás az üldözöttekkel. Természetes, hogy a szegedi fiatalokkal és az embermentő jezsuitákkal náciellenes akciókat szervezett, természetes, hogy erős életszövetséget kötött fiatalkori szerelmével, Hidvégi Györggyel, aki megtartva Mózes-hitét, úgy járt együtt Katával a katolikus szentmisére, hogy megtartotta saját vallása szombatnapjait. Magyarságát valló elkötelezettségben Levendel László is szövetségese volt, aki magyar zsidóként szenvedte meg a vészkorszakot. (Egy lágerben volt Radnóti Miklóssal, azonos halálúton ment, mint a költő). Igazi átélő és túlélő lett, a legpatriótább magyarok közé tartozott Hidvégivel együtt. Dávid Kata az ökumenét a legszélesebb módon élte meg – nemcsak a krisztuskövetők egységében, hanem az Ószövetség és az Újszövetség összetartozásának hitében. Kata ebben az értelemben is a szó eredeti jelentésében volt katolikus – vagyis katolikosz, azaz egyetemes. Élte az ökumené napiparancsát (ut omnes unum sint – legyenek mindnyájan egy!). Természetes, bátor, jézuskövető magatartása zsidóüldözéskor sokszáz ember életét mentette meg. Természetes volt, hogy a diktatúrában a fenyegető kommunista embervadászok elől mentette az üldözött egyháziakat, papokat. Munkahelyét, a Művészettörténeti Dokumentációs Központot legendás gyűjtőhellyé alakította. Egymás után alkalmazta egykori paptanárait és a diktatúrát elutasító üldözötteket, szakembereket. Hasonló, zseniális munkába-rejtő gyakorlatot, embermentést működtetett Levendel is, aki évekkel később, az általa alapított Alkohológiai Intézetbe mentette a nehéz egzisztenciában élő értelmiségieket, mondván: „mások új bútorokat szereznek be munkahelyük felújításánál, én székek helyett embereket rendelek”. (Itt lettem a tucat diszciplinához értő, tudós Buda Bélával együtt, pár hónapig magam is Levendel alkalmazottja.)


 

Szimbólumfejtő


 

Így is nevezhetném Dávid Katát, mert az egyházi jelképek megfejtésének szentelte élete nagy részét. Bár elemzéseinek java a teológiához kapcsolódik, de munkája egésze kifejezetten művészeti jellegű. Karácsony Sándor társaslélektani rendszeréből tudható, hogy kommunikációnk jelei a művészeti viszonyban jelképpé, szimbólummá alakulnak. Ezek jelentése pedig mindig egyetemes. Nos, akár a teológiai egyetemesség felől nézzük Kata munkásságát, akár a művészeti viszony szimbólumai felől – a kör bezárul. Kata igazi sorsa a szimbólumkutatás. Ez nézhető jelképpé lett képzetek felől, fogalmak felé, de fordítva, nézhető a fogalmak felől is, a képzetekig, melyek asszociációkat „dobnak össze”. (A szimbólum a görög syn = össze, és ballein = dobni szavakból ered.) Dávid Kata szimbólum-köteteiből a számomra legkedvesebb A teremtett világ misztériuma. Ebben finom elemzéssel mutatja meg, milyen jelentést hordoz a nap, az oroszlán, a víz, a tenger, a csillag, a liliom, a fa, a gránátalma, a szegletkő, a szikla, a hegy, a lámpás, és ezer más jelkép. Ráutal, hol fordulnak elő a Bibliában, mi a jelképe Messiásnak, a tisztaságnak, az erőnek, a keruboknak, az apostoloknak, a tizenkét törzsnek. Ám Dávid Kata cselekvő ember is, nem áll meg az elméleteknél, tudását a jelen gyakorlat viszonyaira alkalmazza. A Szent István Társulatnál tartott előadásában (2013. szeptember 30.) rámutatott: „A mögöttünk hagyott század drasztikus bizonyítékát adta annak, hogy a meg nem értett szimbólumok hogyan válhatnak ideológiai pusztítás eszközévé. Az indiai svasztika a történelem legiszonyatosabb jelképévé vált a horogkereszt alakjában, s törvényt kellett hoznunk az egyik legősibb szent jelkép, a csillag ellen, mert azt egy embertelen hatalom kisajátította.” Történelemfilozófiai elemzésében nem hallgatta el a „nagy francia forradalom” bűnét, felelősségét amiért, hogy „a szabadgondolkodás nevében a gondolkodás szabadságától fosztották meg az embereket, elhitetve velük azt az abszurditást, hogy szellemi rabság az istenhit.” Gondolataiból aktuális elmentenünk a racionális csőlátásból eredő pszeudo világlátás elkerülését, s létünk transzcendens lényegének a megvallását. Dávid Katalin, magyar Jeanne d'Arc-ként szellemi felszabadításunk egyik szentje. Jelkép.


« vissza