Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Millenniumi építészet – 125 éve nyílt meg Budapesten az Ezredéves Országos Kiállítás

Európa a 19. század második felében virágkorát élte. A virágkor embere hitt a jövőben, a fejlődésben. A fejlődés jólétet, gazdagodást hozott, több idő jutott a szórakozásra, kulturális tevékenységre. A közlekedési eszközök fejlődésének köszönhetően a tér- és időfelfogás is megváltozott. A világ színpadra került, ahol az érdeklődők megnézhették a technika újdonságait és a távoli civilizációk alkotásait is. Intézményesült formává váltak a nemzeti és a világkiállítások. Az első világkiállítást Londonban rendezték 1851-ben, a hetediket 1873-ban Bécsben. Bár Budapesten nem volt még világkiállítás, azonban 1885-ben a Városligetben létrehozták az Országos Általános Kiállítást, melyet fennállása alatt, 1885. május 2. és november 4. között közel kétmillió látogató keresett fel. A kiállítás épületeit a Műcsarnok, a Királyi Pavilon és az Iparcsarnok kivételével lebontották. Az ekkor épült Műcsarnok 2019-től a Millennium Háza nevet viseli. Az Iparcsarnok Ulrich Keresztély terve alapján, a kor divatjának megfelelően, szintén neoreneszánsz stílusban épült meg. Ezt az épületet a kiállítás bezárása után Kereskedelmi Múzeumként hasznosították, majd az Ezredévi Kiállítás egyik központi épületeként működött, 1944-es pusztulása után nem építették újjá. Tizenegy év múlva a Városliget a Millenniumi Kiállításnak adott helyet, megrendezéséről az 1892. évi II. törvénycikk rendelkezett. A honfoglalás ezeréves évfordulóján létrehozott kiállítás bár nem volt világkiállítás, de nemzetközi érdeklődést kiváltó esemény volt, amelyet a svéd, a német és az orosz uralkodóház tagjai is felkerestek.

Az Ezredévi Kiállítás a 19. század kiteljesedő derűjének bizonysága és tükre. Az építészetben az eklektika volt az uralkodó, amely a múlt építészeti stílusainak formavilágából válogatott. Ezt még akkor is megtette, amikor olyan új épülettípusokat kellett megtervezni, mint a pályaudvarok, ahol a csarnokok lefedésére már a vas- és acélszerkezetet használták, és ahogyan a kiállítási csarnokoknál is ezeket az új anyagokat használták, mint az Iparcsarnok esetében is. Hasonló ellentmondást láthatunk a képzőművészetben is. Az akadémikus művészet nagy történelmi tablói visszaszorulóban voltak, de még mindig nagy figyelmet kaptak. Helyüket egyre jobban átvették a megélhető valóság képei, a portré, zsáner- és tájkép.

Az Ezredéves Kiállítás 1896. május 2-től október 31-ig tartott. A megnyitóünnepség helyszíne az Iparcsarnok előtt felállított sátor volt, ahol az uralkodó is beszédet mondott. A millenniumi ünnepség első fontos eseménye május 2-án a budapesti kéregvasút, a Millenniumi Földalatti Vasút forgalomba helyezése volt, megépítése a világvárossá váló Budapest közlekedési hálózatának az 1870-es években kezdődő átalakításának része. Budapesten elkezdődött a körutas-sugárutas közlekedési hálózat kiépítése, amelynek az első reprezentatív alkotása a Nagykörút, és az 1885-ben gróf Andrássy Gyuláról elnevezett Sugárút volt. Szintén május 2-án látogathatta meg először a közönség a Széchenyi-szigeten felépített történelmi épületeket, a kiállítási falu pavilonjait, és ekkor vehette birtokba az Ős-Budavára nevezetű szórakoztató negyedet.


 

Az új Műcsarnok


 

Az Andrássy út végén, a mai Hősök terén a millennium évében három épület állt. Az egyik a Gloriette, amelyet Ybl Miklós terve alapján 1884-ban építettek. Ez a Zsigmondy Vilmos bányamérnök terve alapján fúrt termálvízkút fölötti építmény volt. Az Ezredéves tér kialakítása miatt lebontották és 1898-ban kilátóként felállították a budai Széchenyi-hegyen.

A Szépművészeti Múzeum helyén a Feszty-körkép első épülete, a 18 méter magas Rotunda állt. A megnyitót 1894. május 13-án tartották. A körkép a honfoglalást ábrázolta, és a millenniumi kiállítást felkeresők is szép számmal megtekintették a hatalmas, 15x120 méteres olajfestményt. A múzeum építése miatt a körképet 1899-ben elszállították, az épületet pedig lebontották.

A harmadik épület az új Műcsarnok, amelynek a megnyitóünnepségén az uralkodó is jelen volt, aki több művésszel, többek között Munkácsy Mihállyal is találkozott. A megnyitóról készült hazánkban először mozgóképfelvétel, amely azonban nem maradt fenn.

A főváros első Műcsarnokát 1877-ben az Andrássy úton nyitották meg, ahol a Képzőművészeti Társulat rendezett kiállításokat. Az idővel szűkössé váló épület mellett új kiállítótérre is szükség volt. Ennek megépítéséről az 1894. évi XXVIII. törvénycikk rendelkezett. Az új Műcsarnok tervét Schickedanz Albert (1846-1915) és Herzog Fülöp Ferenc (1860-1925) készítette el. Herzog bécsi építész volt, aki 1884-1889 között a két színházépítő, Fellner és Helmer irodában dolgozott, majd Budapesten telepedett le, és 1894-ben társult Schickedanz Alberttel.

Senki sem tagadhatja, hogy úgy a Műcsarnok, mint a Szépművészeti Múzeum külseje a régi klasszikus stílus hő imádásának tiszta emléke, de senki sem tagadhatja, hogy ez a két épület tulajdonképpeni célja szempontjából sok fogyatékosságot mutat fel [...] Terve s alkotása azonban megfelelt a kor ízlésének és kívánságainak s ez épületek arculata nem csupán a tervező mesternek, hanem a megrendelő mecénásának és kora művészetszerető közönségének is hű arcképe”1 – írta Lyka Károly.

A múzeum a klasszicizmus korának új épülettípusa volt, és emiatt is használt szívesen antik formákat. Bár ez a korstílus már ötven éve divatjamúlttá vált, de Schickedanz mégis használja. A bejárati hatoszlopos portikusz, a korinthoszi fejezetű, sima törzsű oszlop az antik római templomot idézi. Hatoszlopos díszes gerendázata, amelyen ókori és reneszánsz díszítőmotívumok egyaránt jelen vannak, és a felvezető lépcsősor a római templomok és a klasszicista múzeumokra jellemző. A falat színes tégla fedi, a pilaszterek és a főpárkány épületdíszítő domborműves kerámiája pirogránitból készült, amelyet a Zsolnay gyárban az 1990-as években fejlesztettek ki. A díszítő domborművek világa a reneszánszt idézi. A portikusz falképét Deák-Ébner Lajos festette, amely a festészet és a szobrászat eredetének görög mitológiai leírása alapján készült, középen pedig Apollón és a múzsák láthatók. A freskó 1897-ben készült el. A timpanon Szent Istvánt ábrázoló mozaikja Haranghy Jenő terve alapján készült 1941-ben.

Az épület külső megjelenése építészeti karakterét tekintve archaikusan egyszerű és szerény, amelyhez képest még a régi Műcsarnok épülete térbeli tagolását és formai változatosságát tekintve is igényesebb alkotásnak tűnik. Az új Műcsarnok egy festő alkotása, aki a falakat arra használta, hogy egy eszményi kor motívumainak hordozójává tegye. Az ellentmondás a Műcsarnok alaprajzában is tetten érhető. Az épület háromhajós, két kereszthajós, apszisos bazilikális elrendezésű, amely így a középkori templomépítészetet idézi, és ez funkcionális szempontból visszalépés a klasszicista múzeumépület tereinek elrendezéséhez és használhatóságához képest.

A Műcsarnok avató kiállításának katalógusában 267 művész és 1276 mű szerepel, azonban utólag még befogadták Barabás Miklós litográfiával készült portréit, Eisenhut Ferenc nagyméretű Zentai csata című művét, és Székely Bertalannak a Kecskeméti Városháza dísztermébe szánt falkép terveit. A kiállítók elsősorban festők voltak, köztük szép számmal olyanok is részt vettek, akik nem Magyarországon éltek. Mellettük koruk jelentős szobrászai és kiemelkedő építészei is bemutatkoztak. A kiállított festmények zöme már a műfajok átértékelődését mutatja. A történelmi tablók visszaszorultak, de a millennium évében természetesen ezek is helyet kaptak. A szabadságharc rendíthetetlen híve, Madarász Viktor Izabella fogadja a szultán követét című, 1879-ben festett művét mutatta be. Than Mór Árpád az ország határán, Liezen-Mayer Sándor Mátyás Prágában fogadja a magyar követeket című alkotását állította ki. A fiatalabb generáció is megjelent történelmi képekkel, mint Kriesch Aladár Az 1567-iki tordai országgyűlés című festményével. Szinyei Merse Pál a Pacsirta és Thorma János Szenvedők című festménye már egy másik világot képviselt. Thorma 1892-ben Párizsban festett képe a zolai naturalizmus és a polgári társadalom bírálatát is felvállalta, amelyben a szentimentalizmus helyet kapott. A legismertebb magyar festő, Munkácsy Mihály 16 festménnyel szerepelt, azonban a monumentális Ecce homo című festményét az Andrássy úton felállított pavilonban mutatták be, 50 krajcár volt a belépti díj.

Ebben a realista-naturalista világban szinte láthatatlan maradt az az ellentmondás, amely majd szétszakítja ezt a derűs és kiforrott világot. De ez ott volt már Rippl-Rónai József dekoratív síkjaiban, Vaszary János szimbolizmusában, Ferenczy Károly plein air témáiban, ahogyan Lechner Ödön kőbányai templomának kiállított tervrajzaiban is. A feszülő ellentmondást szinte észrevétlenné tette a sok rutinosan megoldott élet- és tájkép. És ahogyan Lyka írta Schickedanczra emlékező írásában, ezek a képek a művészetszerető közönség arcának a tükörképei is, a tárgyszerűség csalóka képei, amelyek nem közvetítenek morális tartalmakat, nem igényelnek történelmi ismereteket, csak egyszerűen megmutatják a világ egy részletét.


 

A Vígszínház


 

1896. május 1-jén meg nyílt a főváros negyedik, magyar nyelven is játszó kőszínháza, a Vígszínház. Az első a Pesti Magyar Színház volt 1837-ben, amely 1840-től a Nemzeti Színház nevet viselte, majd ezt követte a Népszínház 1875-ben. A színházak között fontos tematikai megosztás volt, míg a Nemzeti klasszikus darabokat, a Népszínház népszínműveket adott elő. Ezt gazdagította az Orfeum (1894), amely az Európa-szerte divatos műfajra, az operettre specializálódott. A Vígszínház nyitónapján Kozma Andor Prológja után Jókai Mór Barangok vagy a peoniai vojvoda című vígjátéka került színre. A következő előadás május 4-én volt, Brisson Az államtitkár úr című bohózatát adták elő, amelyet 6-án is eljátszottak. Ez a nap különösen fontos volt, mert a Vígszínház megnyitása az ezredévi ünnepségek közé illeszkedett. A május 6-án megtartott előadáson megjelent az uralkodó is.

A Vígszínházat a színházépítésre szakosodott Fellner & Helmer iroda tervezte. Nem ez volt az első és nem is az utolsó színházuk, amit Magyarországon építettek. Többek között a már említett Népszínház és az Orfeum terve is az irodájukban készült. A korábbi Népszínház jellegzetes neoreneszánsz épület, míg a Vígszínház már neobarokk stílusú, mely jól mutatja az eklektika építészettörténeti kalandozásait és a gazdagodó korszak új eszméit is, amelyben a látványosabb és gazdagabb ornamentikájú épületeket előnyben részesítették.

A Vígszínház magasságával harmonikusan illeszkedik a körút épületei közé. Stílusa idegen a körúti, főleg neoreneszánsz bérpaloták világában. Az épület önálló térbeli egység, főhomlokzata a körútra néz. Erőteljesen kiemelkedő középrizalitján levő három kapujához lépcső vezet fel, míg két oldalra kocsifelhajtó rámpát építettek. Az előtetővel védett bejárat fölött osztott félköríves záródású ablak található, amelyet két-két korinthoszi fejezetű oszlop határol, felettük gerendázat és legfelül az alul nyitott háromszögletű orommező, amelyben a Vígszínház felirat olvasható. Ezt a táblát egy női és férfialak tartja. A timpanon három csúcsán Róna József által mintázott allegorikus szoborkompozíció volt. A szobrászi díszeket gazdagította az ablakok felett elhelyezett, Kisfaludy Károlyt és Csiky Gergelyt ábrázoló mellszobor, amelyekre ma már csak a feliratok emlékeztetnek. A középrizalitot hangsúlyos díszes, elliptikus alapú, osztott barokk kupola koronázza. Az épület homlokzatai vakoltak, a falak döntő része vízszintesen sávozott. Ez a megoldás kedvelt volt, elsősorban az olcsósága miatt alkalmazták szívesen.

A Fellner & Helmer iroda szabványosított színházépületekkel vált sikeressé, ami a belső térek tagolásában jelent meg a legjobban. Első téregység az elliptikus előcsarnok. Innen indulnak a folyosók és lépcsők, ide fut a körfolyosó, itt van a pénztár és a földszinti bejárók ajtaja. A nézőtér kétemeletes. A színházban hozzávetőleg 1800 nézőnek volt helye. A harmadik egység a színpad, előtte proszcénium, mögötte a hátsó színpad található. A proszcénium itt a színpadnyílás mellett levő tér, amelyben beépített páholyok vannak, a királyi a jobb oldalon kapott helyet. A nézőtér mennyezetét stukkó és Tardos Krenner Viktor mennyezetképe díszítette, amely színeivel és modorával a rokokó festészet világát idézte. A stukkók és a figurális díszek a bécsi Theodor Friedl műhelyében készültek. (Az épületet 1945-ben bombatalálat érte, az újjáépítéskor a színpad és a nézőtér teljesen más formában újult meg.)

A Vígszínház első évadában 1896. május 1-től 1897. június 30-ig 464 előadást tartottak. „30 színdarab került színre 444 magyar előadásban és 20 színdarab 20 idegen nyelvű előadásban. A magyar nyelven előadott színdarabok között 11 bohózat, 10 vígjáték, 4 színmű, 2 dramolett, 1 dráma, 1 tréfás jelenet és 1 prológ volt.”2

A millenniumi ünnepségek keretében még több, máig használatban levő épített művet adtak át. Ezek között kiemelkedő jelentőségű volt a legutolsó pillanatban felavatott Iparművészeti Múzeum és Iskola épülete.



 

Jegyzetek:

 

1 Lyka Károly: Schickedanz Albert, in Művészet, 1915, 6. szám

2 Ország-Világ, 1897. 07. 11.


« vissza