Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A legek embere – A filmkészítő Jankovics Marcell életművének néhány pilléréről

A magyar kortárs művészet egyik legjelentősebb, legnagyobb formátumú személyisége volt Jankovics Marcell. S kétségtelen, hogy az utolsó polihisztorok egyike, hiszen művészetének nagysága, rendkívülisége annak összetettségéből, sokívűségéből következett. Közéleti személyiségként, kultúrpolitikusként is a legnagyobb tekintélyek közé tartozott. Hiszen éppen az volt meg benne, ami annyira hiányzik közéletünkből; a múltból tanuló, építkező, de jövőbe látó gondolkodás, s az értelmiségi léthez nélkülözhetetlen kritikai attitűd. Talán ezért van, hogy megfellebezhetetlen tekintélye volt ugyan, de mégsem lett sem a Duna Televízió elnöke, sem a Magyar Művészeti Akadémiáé, pedig mindkettőt megpályázta? Itt és most ennek már semmi jelentősége nincs, hiszen a művészete az, ami örök.

Halála váratlan volt, hisz betegségét sem tette közszemlére, mert a méltóság, az úriemberség nála alapkövetelmény volt. Amikor az életművét méltón összefoglaló kötetről készültem írni, örültem annak, hogy végre egy könyv, ami időben elkészült, a művész még forgathatja, gondolkodhat felőle.

Jankovics az ötvenes években nem járt, nem járhatott egyetemre. Édesapját koholt vádak alapján bebörtönzik, a családot kitelepítik, mégis a Pannonhalmi Gimnáziumba íratják, ahol kitűnőre érettségizik, de származása miatt kétszer sem veszik föl a Műszaki Egyetemre. Betanított munkás lesz az ERŐKAR laboratóriumában, ahol felfigyelnek rajzkészségére és 1960 szeptemberében már fázisrajzoló a Pannónia Filmstúdióban. 19 éves!

Bleier Edit, a szervezett animációs oktatás összefogója nyilatkozta a Filmkultúrában 2001-ben: „[...] erre a munkára mindig születtek és születnek új emberek. Mivel tehetségorientált szakmáról van szó, nem lehetett szigorúan venni, hogy kizárólag csak egyetemi diplomával jöhetnek ide, akik itt szeretnének dolgozni. Az animációs filmkészítés nagyon sokféle lehetőséget kínál. Ha valaki elkezd nálunk rajzolni, hamarosan kiderül róla, hogy mire való, fázisrajzoló marad vagy annál több lehetőség van benne. A munka során választódnak ki az emberek. Vagy inkább a filmkészítés választja ki a saját embereit. Ide tehetség és ambíció kell.” Jankovicsban mindkettő bőséggel megvolt. Rajzkészségét vélhetően apai nagynénjétől, illetve anyai nagybátyjától örökölte, ők mindketten képzőművészeti főiskolát végeztek. 1960-ban, amikor a Pannóniába került, még nem volt iskolája az animációs filmkészítésnek. Az animációs filmkészítés oktatása csak egy évvel később kezdődött az Iparművészeti Főiskolán, a díszítő-festő szakon belül. Nepp József volt a szakoktató – ő korábban itt végzett – s hozzá jártak kollégái, mint például Richly Zsolt és Gémes György.

Jankovics végül nem késett le semmiről, hiszen a magyar rajzfilm más filmműfajokhoz képest némi megkésettséggel indult. A hatvanas évek nemcsak a magyar játékfilm újhullámának ideje, de lényegében a magyar animációs film is ekkor találja meg hangját, stílusát, hiszen korábban inkább Disney-utánzatok készültek. Az animáció nálunk sokáig csak alkalmazott műfaj volt, főleg reklámfilmeket gyártottak. Csak 1951-ben készült el az első igazi hazai rajzfilm, A kiskakas gyémánt félkrajcárja, amit további mesefilmek követtek, de ezeken még érződik az amerikai hatás. Macskássy Gyula 1959-ben látta Oberhausenben, hogy mennyi másfajta filmet is lehet csinálni az amerikain kívül. 1960-ban megcsinálta a Ceruza és a radírt, majd a Párbajt, amellyel már díjat nyert Cannes-ban.

Jankovics nem végzett főiskolát, de gyorsan haladt a szamárlétrán, már 1963-ban önállóan készíthetett reklámfilmeket, '65-ben csinálta első önálló rövidfilmjét. A hallatlanul népszerű Gusztáv-sorozat figuráját is ő tervezte, s mind a 120 epizódnak vezető rendezője volt.

Az animációs filmkészítés rendkívül bonyolult és nem olcsó. Innen van, hogy itt erős a csapatmunka. Jankovics is sokat dolgozott mások filmjeiben animátorként, animációs rendezőként, grafikus tervezőként és dramaturgként (azután is, hogy önállóan is készített filmeket). Ahogy ő fogalmazott: „vagy én dolgoztam zsenikkel, vagy a zsenik dolgoztak velem.” Jankovics a Pannóniában nagyon erős csapatban kezdett, elég csak Dargay Attila, Nepp József, Gémes György és Richly Zsolt nevét említeni. Később jöttek a fiatalok: Szoboszlay György, Kovásznay Péter, Reisenbüchler Sándor, Ternovszky Béla, az a második nagy generáció, akikhez Jankovics is tartozott.

Az animációs film mindhárom fő típusában (a sorozatban, az egyedi rövidfilmben és az egész estés filmben is) klasszikusokat alkotott. Pályakezdő filmjei az akkor uralkodó karikaturisztikus animációhoz kapcsolódnak sorozatokban és egyedi filmekben is. A legendás, külföldön is népszerű Gusztáv-sorozat (ötperces epizódjait mozifilmek előtt vetítették) később készült: a televíziós széria burleszk és szatíra a pesti kispolgárról, aki végigbukdácsolja az életét. A pályaképet megrajzoló Varga Zoltán utal rá, hogy a nagy sikerű sorozat bizonyos fokig gátolta vagy inkább késleltette egyedi filmes ambíciói megvalósításában. Amikor azonban hozzákezdett, a siker nem váratott magára.

Különös módon az Air India megrendelésére készülő reklámfilm juttatta hozzá Jankovicsot új képi nyelvéhez, a festmény animációs metamorfózisához. Az álmok szárnyán rögtön nemzetközi elismerést is kapott, de, ami fontosabb: „[...] megalapozta azokat a rövidfilmeket Jankovics pályáján, amelyek ugyancsak átváltozásokra építik képi világukat, ám nem kötik őket az alkalmazott animáció keretei, s bennük-általuk a művész legszemélyesebb oldala mutatkozhat meg: Az álmok szárnyán szabadította fel az alkotói szellemet, melyet addig a karikaturisztikus rajzfilmek kötöttségei korlátoztak” – foglalja össze a nagy változást a pályán Varga Zoltán.

A Mélyvíz (1970), a Sisyphus (1974) és a Küzdők (1977) mind tartalmilag, mind stilárisan triptichont alkot, bár korántsem egyformák s mintha megelőlegeznék Az ember tragédiáját, miszerint: „Az ember célja a küzdés maga”.

Emlékezzünk itt most csak a Sisyphusra, amely nagyon kevés pénzből és mindössze hat hét alatt készült, mintegy a János vitéz, az első egész estés film sziszifuszi munkájának reakciójaként. Idézem Varga Zoltán egyszerre szakértői és ihletett elemzését. „Egyik inspirációja az az előadás, amelyet Itomi Shinobu [korábban Yoji Kuri animációs rendező, később Kósa Ferenc felesége] tartott a Pannónia Filmstúdióban. Az előadás az európai művészetre jellemző horror vacui [az ürességtől való irtózás] jelenségét is érintette, ami az eszközhasználatot és a stílust is egyaránt befolyásolta: a tus alkalmazását és az üresen hagyott képfelület maximalizálását [...]. A befejezésig csupán az emberfigura, a kő, illetve kettejük [főként az utóbbi] által vetett árnyékok láthatók [utóbbiak érzékeltetik a hegyfelületet is]. A tussal rajzolt vonalak és a foltok mellett a fehérség, a háttér üressége dominál a képsorokban. A minimalizmust erősíti, hogy éles ellentétben a Mélyvíz és a Küzdők vágásközpontú képépítkezésével, a Sisyphus egysnittes animációnak tekinthető, azaz a film egésze egyetlen folyamatos beállításnak tűnik [...]. A képelemek elrendezése rendkívül dinamikus. Sisyphust helyzetváltoztató és helyváltoztató mozgások láttatják; miközben a főhős fölfelé igyekszik, testének pozíciói folyamatosan változnak [...]. A Sisyphus stílusbravúrjában szüntelenül váltakozik a vonalak együttállása és szétesése, egyszer felismerhető és anatómiailag tagolt figurává – azaz címszereplővé – rendeződnek, majd egyszerűsödnek és megfogyatkoznak [...]. Jankovics Sisyphusa az életutakat, sorsokat meghatározó nagy küzdelmeknek éppúgy emléket állít, mint a mindennapi küszködéseknek, a naponta újratermelődő problémákat megoldó szívóssságnak és kitartásnak, s ez arra is rímelhet, hogy Sisyphus naphéroszként is értelmezhető az eredeti mítoszban, amennyiben a kő útja fölfelé, majd lefelé a Nap mozgáspályájának feleltethető meg.”

A film számos díjat kapott, s Oscar-díjra is jelölték, de a gálára – az akkori viszonyok közt természetesen – nem jutott el a rendező. „Harminckét díjat nyertem, egyet vehettem át személyesen” – nyilatkozta egyszer. Másutt – pár évvel ezelőtt – azt mondta a Magyar Krónika riporterének: „[...] kerüljük el azt a látszatot, hogy az Oscar-díj hiánya engem boldogtalanná tett, vagy az, hogy nem lehettem ott a ceremónián. Úgy nézek ki? Attól kezdve, hogy bekerültem a rajzfilmstúdióba, csodálatos, szerencsés az életem. Belső elégtételben én nagyon gazdag vagyok.”

Némileg kárpótolta az elmaradt Oscar-díj helyett, hogy új terepjárója népszerűsítéséhez harminc év múlva a General Motors 100 millió forintért megvásárolta a Sisyphus reklámcélú felhasználásának jogát.

Jankovics pályáján a döntő fordulatot az első egész estés film, a János vitéz hozta. Egészen elképesztő, odaadó csapatmunkára volt szükség, hogy a film 22 hónap alatt, 150 munkatárssal elkészülhessen az 1973. május 1-jei bemutatóra. Hatalmas mozisiker lett, másfélmillióan látták. Vizsgálódásában Varga kitér a 74 perces film szinte minden mozzanatára, de legalaposabban a képi világ festői megformálását elemzi. „A metamorfózis alapú képi fogalmazásmód ötvöződik a [...] Sárga tengeralattjáró pop-arttal kevert neoszecessziós stílusával [...]. Nemcsak követi, de tovább is érleli a Sárga tengeralattjáró stílusát: a magyar szecesszió, kiváltképpen a gödöllői iskola és Lechner Ödön művészetének inspirációjával keveri a stílusmintát. Továbbá az angol rajzfilm laza cselekményszövésével és hóbortos fantáziájával szemben a János vitézben ez a stílus a népmesei-népköltészeti ihletésű cselekménymintát elemeltebbé teszi; olyan, mindannyiunk számára jelentésteli élményekhez kapcsolódik, mint az ön- és társkeresés, a szerelem és a halál [...]. A János vitéz egyik legfeltűnőbb vizuális jegye a színek változásainak lenyűgöző gazdagsága. Az egyes színek uralják az adott képsorok hangulati értékét, s emellett szimbolikus jelentésekkel is fölruházzák azokat.”

A János vitézből egyenesen következett, hogy onnantól magyar témákat válasszak” – nyilatkozta az alkotó, aki magyarságához, identitásához képes volt némi iróniával is viseltetni. „Leginkább magyar vagyok. Kereken 37 százalékban. Emellett van bennem – arányuk szerinti sorrendben – szlovák, örmény, horvát, lengyel, osztrák vér is.” De az irónián át is halljuk József Attilát: „Az anyám kún volt, az apám félig székely, félig román, vagy tán egészen az.”

A második egész estés film, a Fehérlófia előtt Jankovics elmerült a magyar népmesék világában. Ő lett a Mikulás Ferenc által kezdeményezett 100 részes Magyar népmesék vezető rendezője. A sorozat nézettsége mindmáig rekordokat dönt. Közel negyven ország vásárolta meg, s a videómegosztókon már 75 milliós nézettséget mutat. „A sorozat a folklór elbeszélő hagyományait kapcsolja össze a népművészettel, elsősorban a vizuális jellegzetességekkel [...] az egyes epizódok azokat a képi motívumokat használják föl, amelyek az adott mese származási helyére jellemzőek [...]. A nyolc évados széria minden módosulásával együtt is betölti alapvető feladatát: népművészeti örökséget, illetve hagyományos értékeket közvetít az újabb generációk számára” – mondja Varga Zoltán.

A Fehérlófia merészen kísérletező film, az archetipikus hősökben dominál a kozmikus jelképiség, s a hősök eljutnak a civilizációra leselkedő veszélyekig is. „A Fehérlófia lehengerlő vizuális stilizációjának máig nem akad párja az animáció történetében [...] A Fehérlófia nem használ kontúrvonalakat alakjai körül, s ezzel maximalizálja a figura és a háttér folyamatosságát: egyazon állandó mozgásban lévő kép részévé avat minden rajzolt elemet.” Az avantgárd animációhoz közelítő filmet bemutatásakor „csak” négyszázezren látták, de azóta itthon és külföldön kultuszfilmmé vált.

Heroikus vállalkozása volt az animált teremtéstörténet, a Biblia elkészítése, amelyből anyagi okok miatt csak 26 perc készülhetett el, de mégis fontos a rendező életművében. Később számos Biblia tematikájú vállalkozása volt – előadássorozat, bábszínházi bemutató – s a film számos megoldása már Az ember tragédiája felé mutat.

A következő pályaszakasz centrumában a Mondák a magyar történelemből 13 részes sorozata és a hozzá ezer szállal kötődő egész estés film, az Ének a csodaszarvasról áll. A filmet „a rendkívül sokféle – ám összefüggő – ismeretanyag a legeklektikusabb Jankovics-filmmé teszi, töredezettnek és zsúfoltnak ható kép- és jelenetváltásai, illetve szöveghasználata miatt nem könnyű követni [...]. Jankovics igyekezett [...] az adott korszakokat azok vizuális relikviái alapján megjeleníteni [...] minden egyenetlensége ellenére grandiózus panoráma múltunkról.”

Az ember tragédiája 28 éves keletkezéstörténete „a küzdés maga”. Jellemző, hogy a rendező képes ehhez is optimizmussal viszonyulni: „Annak is a jó oldalát kell nézni, hogy Az ember tragédiája 28 évig készült és nem 6 év alatt. Úgy egyébként a rendszerváltás alatt elkészülhetett volna, már ha adtak volna rá pénzt, de akkor bizonyára óvatosabb lett volna az üzenet, a film pedig hatástalanabb. Ha 6 év alatt kellett volna megcsinálni, akkor nem lett volna elég időm kitalálni úgy, ahogy. Fontos volt ehhez megismerni belülről a szabad világot” – mondta a Magyar Krónikában.

Az egészen rendkívüli keletkezés- és gyártástörténeti kuriózumokból most csak annyit említünk, hogy a nagyszabású terv elhúzódása a rendszerváltás, az állami filmgyártás összeomlásából következő financiális problémák következménye. S a közel három évtized alatt olyan mértékben megváltoztak a film, de különösképpen az animációs filmkészítés technikai feltételei a digitális képalkotás következtében, hogy ez az egyes színek megvalósítása között lényeges különbségeket eredményez.

Jankovics Tragédia-kezeléséhez legközelebb talán Pusztai Virág jutott, aki szerint a film nem a Tragédia illusztrálása, hanem fordítása, amelybe a fordító saját nyelvhasználata is érvényesül.

Jankovics „belenyúlt” a János vitézbe is, számos helyen tért el az irodalmi alapanyagtól, de ennek akkor és ott inkább csak dramaturgiai okai voltak. A Tragédiát azonban szinte sajátjaként kezeli és a változtatások, „korszerűsítések” mélyen tartalmiak. „[...] több közöm kell legyen Az ember tragédiájához, mint a Bibliához, mert ahhoz a világ összes keresztényének és zsidójának van köze, ehhez meg néhány Madách-szakértőn és fordítón meg Madáchon kívül nekem van. Ebben jobban, határozottabban, bátrabban érvényesíthettem magam” – nyilatkozta a Filmvilágnak.

Véleménye korunkról belekerül a műbe, legdirektebben a Londoni szín aktualizálásával, amelyet meghosszabbít a 2000-es évekig, a globális neokapitalizmusig. A szerencsekerék képsora tükrözi azt, amiben éltünk s élünk, elsősorban a kultúra válságát. De majdnem valamennyi színben magunkra ismerhetünk, kiváltképp a Démonkrácia című Athéni színben.

Madách és Jankovics lét- és cselekvésértelmezésében egyaránt alapvető jelentőségű a küzdés: az írónál éppúgy megéri küzdeni akkor is, ha a küzdelem eredménytelen, vagy ha az elért célok idővel az ellentétükbe fordulnak, mint ahogy a rendezőnél is a kitartás, az egyént fölemésztő, de az életnek mégis értelmet adó küzdelmek hangsúlyosak Sisyphus esetében nem kevésbé, mint a remekművet faragó szobrászéban. Ádám és Lucifer korokon átívelő, folyamatos polémiája akár a Küzdők sűrített és látszatra elsősorban materiális síkon folyó küzdelmének kiterjesztett s többféle (etikai, történetfilozófiai) síkon érvényes változataként is elgondolható. A rendhagyó keletkezéstörténet és a több évtizedes kitartás is óhatatlanul párhuzamot kínál a küzdés központi gondolatával” – emeli ki Varga.

Jankovics alkotóerejét, munkabírását jelzi, hogy egy ekkora küzdelem sem vette el örökre a kedvét az egész estés filmektől. Még előttünk van – talán szeptemberben, hisz ki mer ma biztosat mondani – a Toldi bemutatója, sorozatként és egész estés filmként egyaránt.


« vissza