Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egy urbánus transzilvanista szellemi életrajza – Monográfia Ligeti Ernőről

Filep Tamás Gusztáv az egyik legjobb ismerője a határon túli magyarság 20. századi történetének, különösen (cseh)szlovákiai vonatkozásban, de a jelen és a múlt erdélyi viszonyaiban is igen otthonos, Ligeti Ernőről írt monográfiájának forrásanyaga a bizonyíték erre: 206 oldalon 569 lábjegyzet található, és ritka az „idézett mű” vagy az „ugyanott” utalás ezek között. A szerző érdeklődése a magyar – anyaországi és kisebbségi – eszme-, politika- és művelődéstörténet széles választékát fedi le, és forrásfeltárásban, elemzésben, valamint kronológiák készítésében egyaránt jól érzi magát. Csapatmunkásként is jól ismert a szakmai körökben, hiszen a magyar kisebbségkutatás egyik biztos oszlopa. Ennek megfelelő érdeklődéssel vettem kézbe legutóbbi biográfiáját is.

Ligeti Ernő nevét a magyar értelmiségi világ általában talán ismeri, de jóval kevesebben vannak, akik munkásságának akár egyes részleteiről pár percnél hosszabban tudnának beszélni. A Súly alatt a pálma címét sokan fel tudják idézni, de tartalmát még a korral foglalkozó szaktörténészek is ritkán idézik; azzal együtt, hogy egy egyszerű internetes kereséssel a teljes szöveg másodperceken belül elérhető. Ezért különösen értékelendő, hogy Ligeti életművébe is elkalauzol Filep Tamás Gusztáv könyve: „Ligeti Ernő azon magyar írók közé tartozik, akiknek több könyvéről tud az irodalomtörténet-írás, mint amennyi valójában van.” Igencsak beszédes szavak. Nemcsak arra utalnak, hogy Ligeti életművét jóval kevésbé ismerjük, mint amennyire ismerhetnénk – regényei, újságcikkei elérhetőek bárki komolyabb érdeklődő számára –, hanem arra is, hogy mindeközben ismerni véljük ezt az életművet. A jelenség konkrét miértjét az első, bevezető jellegű fejezetben fejti ki a szerző. A Megírt és megíratlan könyvek, címváltozatok szól arról, hogy Ligeti meglehetősen lazán fogta fel a saját maga alkotta művek egymástól történő elkülönítését. Ugyanazt az írást különböző címváltozatokkal említi, vagy akár meg is jelenteti, valamint hivatkozik olyan írásaira is, melyek nem jelentek meg, valószínűleg kézirat formájában maradtak. Vagy talán megírásuk el sem kezdődött, csak tervben maradt? „Az író kézirathagyatékáról nem tudunk, az valószínűleg megsemmisült” – írja Filep Tamás Gusztáv. Szintén rövid, bevezető jellegű fejezet az Értékelés a diktatúra évtizedeiben és azután, melyben 2014-ig tekinti át a főbb azonosítható reflexiókat Ligeti Ernő személyével és munkásságával kapcsolatban. Ezeknek a fejezeteknek terjedelmét mintha mértani pontossággal számította volna ki a szerző, pontosan öt oldalra rúgnak, akárcsak a következő fejezet első alfejezete. A Pályakezdés Kolozsváron és a Holnap városában (vagyis Nagyváradon) életrajzi szempontból vett bevezető szakasz két alfejezettel, mely sorra veszi Ligeti személyisége kialakulásának állomásait, egészen az impériumváltás pillanatáig. Meglehetősen gazdag életművének megelőző időszaka, hiszen – csak felsorolás szintjén – Ligeti írt a Kolozsvári Hírlapnak, a Nagyváradi Naplónak, a Keleti Újság alapítói közé tartozott, miközben több szépirodalmi munkája is megjelent, de igazi kiteljesedése a kisebbségi sors megélése során következett be.

Az Irodalomszervezés a főhatalomváltás után későbbi munkáiból vett idézetekből, gondolatokból rekonstruálja Ligeti világképét, egy ezt követő rövidebb fejezet pedig első kisregényeinek stílusát és mondanivalóját méltatja. A Kisebbségi progresszió; Közéleti szerepvállalások, deklasszálódás, unalom, irónia; Társadalmi regényeiről; Az újságíró és a lapszerkesztő, valamint a legutolsó, Noé meglékelt bárkája című tartalmi fejezetek kronologikus szempontokat figyelembe véve, mégis inkább tematikus koncentrációban dolgozzák fel Ligeti közírói és közéleti szereplésének állomásait és jellemzőit, melynek során a kötet szerzője igen gyakran terjedelmesen idéz Ligeti Ernő műveiből. Túl az irodalmi munkásság értékein, ezekből jól kirajzolódik Ligeti antitotalitárius, sajátosan vidám-pesszimista, egy időben konzervatív és progresszív, a társadalmi élet nüansznyi különbségeit is érzékelő egyénisége, amit urbánus transzilvanistaként is jellemezni szokás.

A kötetben Filep Tamás tömören foglalja össze a mondanivalóját. A magánéleti-életrajzi információkra nem fektet a főszövegben nagy hangsúlyt – ezt a könyv végén található Életrajzi adatok című függelékben teszi meg –, ehelyett átfogóan tárgyalja Ligeti Ernő irodalmi, közéleti, közösségszervezői és művelődési irányzatokat meghonosító szerepét. Teszi mindezt oly módon, hogy a főszereplő és környezete – úgy a közvetlen, mint pedig az általános értelemben vett korbeli környezet – nincsenek élesen elválasztva egymástól. Nem felvázolja, hogy ebbe helyezze el a karaktert, hanem Ligeti része a környezetének, melyet alakít vagy amely őt formálja, lehetőségeit és korlátait meghatározza. Az elbeszélés módja nem sablonos, a különböző problémák sűrűn követik egymást, ezért érdemes e könyvet nem fejezetenként, kiemelt részenként, hanem egyszerre, egészben elolvasni, és ezt követően visszatérni az olvasó vagy kutató számára különösebben fontos információkra.

A szerző igen jól ismeri, ki kicsoda volt a két világháború közötti erdélyi magyar közéletben, ennek megfelelően több mindenről is szót ejt. Így például érdekes, hogy miért is nem vállalta Szabédi László és Asztalos István, hogy nevük egy kötetben jelenjen meg Ligeti Ernőével és Janovics Jenőével. Érdekes az is, hogy milyennek érzékelte Ligeti a spanyol világot 1935-ben, vagy 1922-ben hogyan foglalt állást a magyar kisebbség politikai jövőképe kapcsán folytatott vitában. Ezekről és még jópár hasonló kérdésről esik szó, melyek kifejtése külön tanulmányok témáját képezhetnék. Talán már ennyivel is érzékeltetni lehet, hogy a szerző a komplexitás milyen magas szintjére emelte az ismertetést Ligeti, a közíró, a szépíró, a publicista és a társadalomszervező ábrázolása során. Az is megfigyelhető, hogy e könyvben Ligeti Ernő, az író háttérbe szorítja a magánembert: az életrajzi adatokat kimondottan akkor eleveníti fel a szerző, amennyiben ezek szorosan kapcsolódnak Ligeti közéleti és alkotói értékteremtő tevékenységéhez. A jövő kihívása, hogy elkészüljön Ligetiről a magánember életútjára koncentráló monográfia is.

Többen is párhuzamba állítják Ligeti Ernőt a kolozsvári magyar zsidóság másik, tragikus véget ért írónagyságával, Karácsony Benővel. Ahogy Erős Kinga fogalmazott egyik előadásában: mindketten regényes lelkek. Tény az, hogy kettejük sorstragédiája egyaránt a magyarság, a zsidóság és az erdélyiség 20. századi tragédiájának mikrouniverzuma. Mindketten példát mutattak nemcsak identitástudatból, hanem a szellemi értékalkotásból is. Ugyanakkor, mivel minden ember más és más, Karácsony Benő elsősorban alkotó, míg Ligeti Ernő identitásformáló. Az ilyen nagyságrendű közéleti személyiségeink, kulturális értékeink megismerése és a szélesebb körű olvasóközönséggel történő megismertetése kapcsán a MMA életrajzsorozata hiánypótló kezdeményezés.

(Filep Tamás Gusztáv: Ligeti Ernő. Egy urbánus transzilvanista. MMA Kiadó, 2019. 216 oldal.)


« vissza