Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Mátyás király és Dracula, avagy a szadizmus és az államrezon dialektikája – 1. rész

"Dracula az erőszak világában nőtt fel, és maga is azt éltette. Első néhány hónapos uralkodásából azt a következtetést vonta le, hogy valós és lehetséges ellenfeleit családostul el kell tennie láb alól, javaikat pedig saját hívei között kell elosztania. A kortárs görög krónikás szerint húszezer férfi, nő és gyerek esett áldozatul a tisztogatásnak."


1. rész


 

1456-ban III. Vlád (Vlad Tepes=Karós Vlád) foglalta el a havaselvi trónt, aztán Dracula néven világhírre tett szert. Ő a legismertebb román. Még 1462-ben – valószínűleg Brassóban – kéziratba foglalták rémtetteit, 1463-ban pedig Bécsben jelent meg róla az első brosúra. Ekkortájt egész sor Dracula-történet került be a bécsi „Császári krónika” végére, annyira megtetszettek a szerzőnek, Ebendorfernek, aki a bécsi egyetemen teológiát tanított. Ezzel egy időben, 1463-ban Michael Beheim vándorköltő – akkor éppen Frigyes császár udvarában – verselte meg a szörnyű zsarnok viselt dolgait. Aztán 1488-tól egyik kisnyomtatvány követte a másikat a következő század derekáig, összesen 13 látott napvilágot. 1484-ben Dracula ószláv életrajza is elkészült, amelyet az egyik első orosz szépirodalmi műként lehet számon tartani. (Szerzője Fedor Kuricyn, moszkvai diplomata és kém, aki 1482-ben járt Budán. Művének alapja egy – közelebbről nem ismert – olyan szerb nyelvű történet lehetett, mely már Magyarországon készült. Vagy netán Erdélyben?) A lényeg: az orosz Dracula-történet hőse kegyetlen, de már inkább igazságos uralkodó. Aztán 1897-ben egy másodrangú író, Bram Stoker kiadta a maga gyengécske Dracula-regényét, viszont a szadizmus és perverzitás iránt fogékony emberi lélekben rejlő húrt úgy pendítette meg, hogy azóta egyik Dracula-film követi a másikat, és közben akadtak olyan vállalkozó szelleműek, aki felfejtették a regényben rejtőző gnosztikus teológiát, hogy végül örök fényességet és örök békét kívánjanak Karós Vládnak – egy nagy „Ámen”-nel. Semmi ámen. Az örök béke jámbor óhaj! Új tudomány született: a draculógia – a Dracula-turizmussal párhuzamosan. Sajnos, ebből kimaradtunk, márpedig Dracula a miénk is: az anyja feltehetően magyar volt, egyik felesége pedig biztosan az. A Stoker-féle horror-regény Dracula grófjának semmi köze sincs a valós történeti alakhoz, sőt székelynek nevezi magát. (Stoker a székelyekről még annyit sem tudott, mint azok a román történészek, akik elmagyarosodott románoknak tartják őket.)

Vlád a Dracula ragadványnevet apjától örökölte. Apja – Vlad Dracul=Ördög Vlád – azért kapta, mert a Sárkányrend tagja volt, és ennek a jelét, a sárkányt ördögnek nevezték. A Dracula nevet olykor írták Dragwlya-nak, azaz Dragulea-nak, és mivel a drag kedvest (dragul=a kedves) jelent, megpróbálták a Dracula nevet ebből a Kedvesből eredeztetni. Csakhogy a havaselvi uralkodó másik ragadványneve Tepes, azaz Karós, márpedig a karóba húzás korántsem kedves kivégzési mód. (Az igazi szakember úgy húzta karóba felebarátját, hogy ennek a szíve ne sérüljön, hadd szenvedjen minél tovább. Ha erre nem értek rá, akkor a hasukon keresztül nyársalták fel az embereket. Ugyanakkor a fejlettebb régiókban fejlettebb és ötletesebb, vasból készült technikai eszközökkel kínozták halálra az áldozatot.) A karóba húzást sem Dracula találta ki, ennek már korábban divatja járta, de ő olyan tömegesen alkalmazta, hogy még az oszmánok is Karós bejnek (Kaziglu Bey) nevezték. Iorga szerint ő volt „a nagy mester ebben a sportban”.

Az égre meredő gyilkos karó méltán metafora, a félelem uralmi rendszerének metaforája. Az ilyen rendszerhez való viszonyulásnak sok lehetősége van. Ezek általában nem mentesek a morbiditástól. A Dracula-kultusz ezt példázza. Az úgynevezett Ceausescu-korban a fél évezrede elhunyt vajda kultusza az éppen regnáló kommunista diktátoréval csengett össze. Ennek alighanem az egyik legmorbidabb és legszofisztikáltabb megnyilvánulása Marin Sorescu A harmadik karó – 1971-ben írt és 1979-ben bemutatott – színdarabja. Ez jól érzékelteti Karos Vlád kultuszának tragikomikus jellegét. De nemcsak azt. A mű azzal indul, hogy egy karóba húzott török és egy ugyancsak karóba húzott román beszélgetnek, majd megjelenik Dracula vajda. Élcelődik, végrehajt néhány szörnyűséget, okosakat mond, mint: „Kegyetlen vagyok, ám fáj nekem. Azt bünteted, akit szeretsz.” Vagy: „A karónak mély gyökerei vannak ebben a földben. Ágakat hajt. Ágai a ti karjaitok. Láthatatlan katonáim.” Aztán az imígyen elmélkedő vajda a középen álló harmadik karóba húzza saját magát, és amikor elhelyezkedik a díszes karó hegyén, közli: „Hódolat e földnek. A felszállásért. Az apoteózisért.”

Az apoteózisnak – láttuk – nincs vége. A karó pedig ma már lehet a történetírás metaforája is. Ez a historiográfiai karó, rajta Draculával. Állandó ingamozgásban van, jelzi azt, ahogy Dracula megítélése a szélsőséges jó és rossz között mozog. Ioan Bogdan, aki a régi német és orosz elbeszéléseket kiadta, egyszerűen „lelkileg degeneráltnak” tartotta, aki miatt „szégyenkeznünk kell”. A szégyenkezést némileg enyhítette azzal, hogy a vajda patologikus tetteit sejtelmesen félmagyar származásával magyarázta. Erre a kemény ítéletre a román történeti irodalomban nagyon ritkán hivatkoznak. Nem a magyar érzékenységet kímélik, egy törökverő harcost nem lehet kirekeszteni a nemzeti panteonból. Bogdan elmebeteg vajdáját átadják a feledésnek, és vele szemben egyre inkább az államrezont érvényesítő törökverő hőst állítják elénk. Ráadásul a magyar Mátyás király áldozatának állítják be, a budai királyi udvar által manipulált propaganda áldozatának, sőt – mintha a mai médiaerkölcstelenséget vetítenék vissza – médiaáldozatnak tüntetik fel, továbbá – eltúlzottnak vélelmezett – kegyetlenkedéseit a kor kegyetlenségével is magyarázzák. A kor valóban kegyetlen, és a karóba húzás bevett büntetési mód volt. (1479-ben el is rendelte a pápa egy erdélyi katolikus pap ama bűn alóli feloldozását, aki – miután Mátyás törvénykezésre kirendelte – egy „román eretneket hazai szokás szerint karóba huzatott” (hereticum Vallacum iuxta morem patrie palo figi), és egy jobbágyot felakasztatott.

A Dracula-legendákkal szemben mondhatnánk: Lássuk a tényeket! A tények azonban szövegek, amelyek alapján fantáziálunk, s a szövegek többsége legalább annyira gyanús, mint magyarázatuk. Történésznek és olvasójának egyaránt résen kell lennie. Lassan már több írás látott napvilágot Draculáról, mint amennyi karót a vajda ellenfeleinek felállított. Mégis, olykor úgy érezheti az, aki belekap a témába, hogy egyik karó hegyéről a másikra ugrálva kel át a történelem mocsarán.

Dracula feltehetően 1431-ben Segesvárt született. Elképzelhető, hogy katolikusnak keresztelték, mert apja mint a Sárkányrend tagja felvehette a katolikus vallást. És ha ezt tette, nyugaton római katolikusként viselkedett, otthon görögkeleti ortodoxként. Ezt később annál inkább megtehette, miután 1439-ben kimondták az egyházi uniót, a latin és a görög rítust egymással egyenlőnek minősítették. így az apa, majd fia az egész kereszténység harcosa lehetett. Ez a harc sok megpróbáltatással járt. Ördög Vlád ugyanis 1444-ben a tizennégy éves Vládot öccsével együtt túszként átengedte a szultánnak. Ezzel életveszélynek tette ki őket, mert Ulászló lengyel-magyar király annak ellenére, hogy békét kötött a szultánnal, a pápa utasítására mégis megindította seregét Várna felé, és ehhez a hadjárathoz a havaselvi vajda is adott harcosokat. Hogy mégsem végezték ki a túszokat, annak egyik oka a szultán homoerotikus fellobbanásaiban rejlett. Ugyanis megkívánta Dracula öccsét, aki jóval később Szép Radu (Radu cel Frumos) néven lépett trónra. Egyelőre a szultán elől egy fára mászott fel, és tőrjével még meg is sebezte ostromlóját. De a sebzett férfiú ezt elnézte, mert a vajdafiakkal zsarolhatta a hatalmon lévő vajdát.

1445-ben Ördög Vlád Hunyadival együtt harcolt az oszmánok ellen, de aztán átállt, és ezért 1447-ben Hunyadi János átment Havaselvére, és a maga pártfogoltját ültette a trónra, II. Vládiszlávot. A hatalmi harcban Ördög Vládot és idősebb fiát, Mirceát is megölték, aki Dracula édestestvére volt. 1448-ban, amíg II. Vládiszláv Hunyadi János balkáni hadjáratában vett részt, Dracula szultáni támogatással elfoglalta a havaselvi trónt. Ezt akkor még nem tudta megtartani, s előbb az oszmánokhoz, majd Moldvába és végül Erdélybe kénytelen menekülni.

Havaselve valamiféle oszmán-magyar kondomínium volt. A magyar király elismerte, hogy a vajda a szultánnak adózik, a szultán pedig elismerte azt, hogy a magyar király a havaselvi vajda hűbérura. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy az erdélyi brassói és nagyszebeni kereskedők korábbi gyakorlatnak megfelelően szabadon forgalmazhatják áruikat. A portai adó viszont nyomasztó volt: tízezer ezüstforint, míg a moldvai vajda még csak kétezret fizetett. Ráadásul ezt a harácsnak nevezett adót olykor személyesen kellett átadni a vajdának, és még le is kellett borulni a szultán előtt.

Vlád 1456-ban térhetett vissza a havaselvi trónra, de immár Hunyadi támogatásával. Erdélyből támadt. A bojárok melléálltak, és Vládiszlávot megölték. Hunyadinak a havaselvi nyugalomra annál is inkább szüksége volt, mert Moldva ura már behódolt a szultánnak. Mindenesetre, amikor Hunyadi a brassói harcosokat Belgrádba hívta, azzal nyugtatta meg őket, hogy Vlád vajda biztosítja a védelmüket. így maga is részese lett a nándorfehérvári győzelemnek. 1456 szeptemberének elején viszont oszmán követek jelentek meg Havaselvén Karós Vlád udvarában, és olyan békét akartak vele kötni, amelynek értelmében ő, a vajda átereszti az oszmán seregeket Magyarország felé. Vlád meg is írta Brassónak, hogy „íme, eljött az idő és az óra, melyet már korábban megjósoltam nektek”, itt a török fenyegetés, és „figyelembe kell vennetek, amikor az ember vagy az uralkodó hatalmas és erős, akkor olyan békét köthet, amilyet akar; amikor azonban gyengévé válik, az erősebb rátör, azt csinál vele, amit akar.” Keserű politikai tapasztalat és abból leszűrt bölcsesség. Vlád pedig, aki korábban „az ortodox katolikus hit védelmét” vallotta, követte a politikai tömegvonzás törvényét: átállt az oszmánokhoz, és ezért decemberben Hunyadi László mint országos főkapitány már Dant, Vládiszláv fiát küldte rá, hogy kivesse az uralomból – amiből nem lett semmi. Vlád eltette láb alól vetélytársát.

V. László magyar király pedig Hunyadi Lászlóval számolt le, és öccsét, Mátyást Prágába vitte. Innen két év múlva úgy szabadult, hogy királlyá választották. Nagybátyja, Szilágyi Mihály szervezte ezt meg, aki sógora, Hunyadi János örökébe akart lépni, és Magyarország keleti részeire terjesztette ki hatalmát. Közben kemény konfliktusba keveredett az erdélyi szász városokkal, és ezt Dracula ki is használta, mert Szilágyi szövetségeseként többször betört Erdélybe, és irgalmatlanul leszámolt az ott szervezkedő trónkövetelőkkel és azokkal, akik előle oda menekültek. A havaselvi vajda az oszmán-magyar kondomínium előnyeit jól kihasználta, mert Erdélyben Szilágyi embereként lépett fel, akit „urának és fivérének” vallott. Ellentmondásos helyzet alakult ki, mert a szász városok és Havaselve árucseréje mindkét fél számára létfontosságú volt, ugyanakkor a szász kereskedőknek kedvezett. Olyan privilégiumokat élveztek, amelyekben havaselvi kereskedők nem részesülhettek. Ezért Dracula kölcsönösségre törekedett. Biztosította az erdélyiek szabad kereskedelmi forgalmát, de azzal a kikötéssel, hogy előbb fizessék meg a vámot. A brassóiaknak, valamint a barcaságiaknak kellő fekete humorral megfogadta, hogy kötelezettségének „Istenbe vetett hittel és humanitással” élte végéig eleget tesz. Aztán a brassóiakat külön is az országában való szabad áruforgalmazásról biztosította, kiemelve azt, hogy „a mi embereink is szabadon mehessenek hozzátok, miként azt nekem uram és fivérem, Szilágyi Mihály megparancsolta”. Csakhogy Brassó város árumegállító joggal élt, ami azt jelentette, hogy a külhoni kereskedő áruját a piacon a hazai kereskedők és iparosok számára tovább kellett adja. Tehát csak nagyban kereskedhetett, kicsinyben nem, s így a kiskereskedői forgalomból kizárták. Dracula a maga városai számára hasonló árumegállító jogot biztosított. A gazdasági és a politikai ellentétek egymást erősítették. Brassó városa nem engedte meg a vajda egyik kereskedőjének a már megvásárolt acél átszállítását.

Dracula az erőszak világában nőtt fel, és maga is azt éltette. Első néhány hónapos uralkodásából azt a következtetést vonta le, hogy valós és lehetséges ellenfeleit családostul el kell tennie láb alól, javaikat pedig saját hívei között kell elosztania. A kortárs görög krónikás szerint húszezer férfi, nő és gyerek esett áldozatul a tisztogatásnak. Az ország „szervezetét teljesen átalakította”. A fejedelmi tanácsot saját új embereivel töltötte fel. 1457-ben 12 tag közül nyolc már új volt, aztán az elkövetkező években már csak egy régi tag szerepelt. Uralkodása idejéből nem maradt fenn egyetlen birtokadományozó oklevél, arról viszont tudni, hogy nővérének nászajándékozásra két falut vásárolt meg, elég borsos áron.

A régi bojárok kezdetben még támogatták Draculát, de aztán visszavonultak, és nyilván bepanaszolták a szultánnál. Az új emberek és a bűnrészesek pedig – a politika örök törvényeinek megfelelően – érdekeiknek megfelelően ragaszkodtak urukhoz. A havaselvi uralkodó a szultánt azzal nyugtatta meg, hogy azokat likvidálta, akik képesek lettek volna a magyarokkal szövetkezni. Aztán amikor a szultán magához rendelte, mert már háromévi adóval elmaradt, a török krónikás szerint azzal mentette ki magát, hogy nem hagyhatja el az országot, mert „országom népe meggondolatlan, tisztségviselőim és alattvalóim kétszínűek”, távollétében azonnal alávetik magukat a magyar királynak, aki elveszi trónját. Valószerű mentegetőzés. Mint ahogy az is valószerű, hogy miután otthon rendet csinált, és eltette láb alól azt a trónkövetelőt, aki Mátyás király pártfogoltjaként lépett fel ellenvajdaként, 1460 őszén maga szövetkezett Mátyás királlyal. A szövetséget később dinasztikus házassággal is megpecsételték, vagy lehet, hogy csak akarták, Mátyás egyik nőrokonáról szólnak a források, akinek nevét még nem ismerjük. Az elszántságot mutatja az is, hogy olyan dukátot bocsátott ki, amelynek egyik oldalán az uralkodó olyan országalmát tartott a kezében, mint a bizánci császárok, és tegyük hozzá, a magyar királyok is. Nem tudni, hogy ebbe a fordulatba milyen mértékben játszott bele az, hogy a csendes bojári ellenzék – jobb híján – oszmánbarát uralkodót szívesebben látott volna a trónon, és annak rendje és módja szerint a szultánnál feljelentették. Nem tudni, hogy miben egyezett meg Mátyás és Dracula. Elképzelhető az is, hogy a román vajda siettette a háború kitörését, és a szövetségben nem bízva gyorsan és önállóan kezdeményezett. Oszmán-magyar háborút akart kiprovokálni, olyan helyzetet teremteni, amelyben Mátyás már nem maradhat semleges, és keresztény kötelességének eleget kellett tennie. Igaz, a szultán is szorongatta az elmaradt adó miatt. Sőt, ami talán sokkal nagyobb súllyal esett latba, 500 fiút követelt. Ez pedig azt a benyomást keltette, hogy az oszmán hatalom bevezeti a gyermekadót, mint azt a birodalomba betagolt Balkánon tette. Ráadásul a határ menti pasák is nyugtalanították az országot. Tehát a havaselvi vajda okkal érezhette, hogy egyetlen kiút a teljes leigázás ellen a harc. Gyors támadás az egyetlen válasz a provokációkra. Annál is inkább, mert tudhatta, hogy eddigi engedetlenkedése miatt a szultán lecserélheti fivérére.

A havaselvi ellenállás esélyeit azonban rontotta Mátyás király ingatag helyzete. Az ifjú király ugyanis kemény harapófogóba került. A főurak gyámkodásától úgy akart megszabadulni, hogy apja örökébe lépve kiaknázza a nándorfehérvári győzelem kínálta lehetőségeket, és kemény fellépéssel megállítja az oszmán nyomulást. Csakhogy ennek elejét vették a főúri hatalmi harcok. így 1459-ben az oszmánok elfoglalták Szendrőt, és ezzel Szerbiát bekebelezték. Közben néhány magyar főúr Frigyes császárt magyar királynak választotta, aki egyébként a Szent Koronát unokaöccse, V. László halála után gondosan magánál tartotta. Mátyásnak ezért a császárral kellett rendeznie viszonyát. És okkal gondolhatta, hogy bár a császárral vívott nyugati háború erőit elvonja, mégis az esetleges keleti oszmán háborúval II. Piusz pápát maga mellé tudja állítani a császár ellenében. Frigyes ugyanis alkalmatlannak bizonyult bármiféle keresztes hadjáratra, noha többször is fogadkozott a feladat vállalására. Mivel a pápa szívén viselte a keresztes háború ügyét, okkal számíthatott arra, hogy a császárt rá tudja szorítani Hunyadi Mátyás fiának támogatására. A román vajda Magyarországon kívül csak Kaffával vette fel a diplomáciai kapcsolatot, de ő is okkal számított nyugati keresztény segítségre.

A háború kezdeteiről a leghitelesebben maga Dracula számolt be Mátyás királynak 1462 februárjának elején. Kettős színjátékkal kezdődött a harc. A szultán a nikápolyi várnagyot, Hamza béget azon ürüggyel küldte a havaselvi vajdához, hogy a dunai határt jelöljék ki, eközben ejtsék fogságba, és vigyék Bizáncba. De fordítva történt. A vajda fogta el a béget, majd Giurgiu várát úgy foglalta el, hogy a török foglyok bebocsátásért kiabáltak, és amikor megnyílt a kapu, a románok hatoltak be. Megindult a frontális támadás. Dracula harcosai mintegy hat helyen egyszerre keltek át a befagyott Dunán, hogy a gázlóknál álló oszmán hídfőket és környéküket pusztítsák. Ennek hírére állítólag Bizáncban már a meneküléshez készülődtek. A Balkánon pedig a lázadás szele megcsapta a keresztényeket. Ez az állítás azért nem valószínű, mert a janicsár emlékíró úgy emlékezett, hogy törököket és keresztényeket egyaránt lemészároltak, aztán elevenek és holtak orrát levágták, hogy Mátyásnak küldjék el. Maga Dracula február 11-én arról írt Mátyásnak, hogy 23 884 törököt és bolgárt öltek le, emellett pedig sokakra rágyújtották a házat, másoknak pedig nem hozták elő a fejét. (Jó egy hónap múlva a sárosi adószedő arról hallott, hogy Dragulia 24 ezer törököt ölt volna meg.) Állítólag Hamza bég fejét is elküldte Budára. Az oszmánok Bráilanál is támadtak. Valahol a város körül Dracula május végén olyan kemény csapást mért az oszmán seregre, hogy van, aki ennek tulajdonítja a bizánci pánikot. Aztán megjött az oszmán flotta is, és felégette Bráilát, a legfontosabb havaselvi kereskedelmi kikötővárost.

Közben Nagy István moldvai vajda, Dracula unokatestvére, aki 1457-ben havaselvi segítséggel foglalta el trónját, ki akarta használni az alkalmat, hogy visszavegye Kiliát, amelyet még Hunyadi János vont a saját fennhatósága alá, és azután is magyar helyőrség védte a várat, amely állta az oszmán és moldvai ostromot. Nagy István június 22-én úgy megsérült, hogy kénytelen volt elvonulni.

A moldvai intervenció mai vagy minapi nemzeti szempontból kínos mozzanat. Hiszen éppen az oszmánok ellen küzdő havaselvi vajdát támadta hátba. Hogy a moldvai vajda csak az oszmánokat akarta megelőzni, azzal lehet kimagyarázni, hogy Moldva jogos tulajdonát vissza akarja venni. Valójában Kilia vámjövedelmeinek visszaszerzése volt a cél.

Június elején a szultán hatalmas sereggel Nikápolynál átkelt a Dunán, amely 250 janicsár életébe került. Ezért a szultán a harci szellemének fenntartása érdekében 30 ezer aranyat osztott szét katonái között, és minden janicsárnak lehetővé tette, hogy vagyonát arra hagyhassa, akire akarja. Ez jó hatást tett, de azért féltek, főleg az éjszakai támadások miatt. Az oszmán krónikás szerint „a büszke had 30 napon keresztül úgy árasztotta el Havaselvét, miként a tenger hullámai”. Csakhogy ugyanez a krónikás előtte vízhiányra panaszkodott, és a hőségre, „a nap úgy égetett, hogy a harcosok páncélján kebabot lehetett volna készíteni”. A szultán pedig keményen megbüntette azokat, akik a sereget vezették.

Dracula is kitett magáért. Amit lehetett, felégetett és elpusztított az oszmán sereg előtt. A nőket és a gyerekeket a hegyekbe menekítette. De a 12 évesnél idősebb fiúknak hadba kellett szállnia. A többszörös oszmán túlerővel szemben csak a gerillaharc ígért sikert. A szultáni főseregről leváló kisebb egységeket meg is tudták semmisíteni. Nyílt csatába bocsátkozni öngyilkosság lett volna. Sikert az éjszakai rajtaütés ígért. Június 17-ről 18-ra virradó éjszaka folyamán Dracula több ezer lovassal rohanta meg az oszmán sátortábort. Az oszmán krónikások szerint keményen állták a sarat, sőt a 60 ezres havaselvi seregből csak ezer menekült meg, és maga a vajda is megsebesült. A görög krónikás szerint mindkét fél részéről csekélyek voltak a veszteségek, de az egyik oszmán egység a havaselviek után eredt és ezer foglyot ejtett, akiket szultáni parancsra kivégeztek. Ez válasz volt arra, hogy korábban Dracula oszmán vezéreket és még szultáni követet is karóba húzatott. Aztán – írja a görög krónikás – amikor a szultán elhaladt Targoviste fejedelmi székhely mellett, maga is elámult a mintegy 3 km hosszú és 1 km széles karóerdő láttán, a 20 ezer karóba húzott férfi, nő és gyermek látványától, és megvallotta, hogy „nem tudja elvenni olyan férfi országát, aki ily nagy dolgokat csinál, és ily rendkívüli módon él a hatalommal és az alattvalóival. Még azt is mondta, hogy az a férfi, aki ilyen nagy dolgokat cselekszik, többre lenne érdemes. A törökök pedig látván a karóba húzott sokaságot, nagyon megrettentek.” Ez, ha nem is így igaz, jól jellemzi a korabeli hatalmi technikákról élő nézeteket. És azt is, hogy a kegyetlenség egyszerre kelt csodálatot és tölt el félelemmel. Sőt, el lehet mondani, hogy Dracula, nevének megfelelően szándékosan alakított ki magáról ördögi imázst: így akarta az aszimmetrikus konfliktusban az ellenséget elrettenteni.

Az éjszakai támadásnak híre ment. Modrusi Miklós (Nicolo Modrusiense) püspök, pápai legátus, aki 1463 elején jött Budára, az itteni szóbeszéd alapján arról írt, hogy az éjszakai „villámtámadás” teljes sikerrel járt volna, ha a vajda parancsnokai is akcióba léptek volna, de nem mertek. Viszont – írja a legátus – „azoktól, akik ebben a csatában részt vettek, megtudtam, hogy a török császár azon éjszaka elvesztette a reményt, alattomban megszökött a táborból, és szégyenletes megfutással akarta folytatni útját, de barátai megdorgálták és szándéka ellenére visszavitték” a tetthelyre. Miután látta a hatalmas veszteséget és megtudta, hogy magyarok segítséget nyújtanak Draculának, gyorsan átkelt a Dunán, július 11-én már megérkezett Drinápolyba. Valóban, a szultán sietett haza, de célját elérte, Szép Rádut ültette trónra. Dracula maradék csapatával Erdélybe menekült, ahol aztán Mátyás királlyal tárgyalt, aki végül novemberben elfogatta és magával vitte. Az oszmán krónikás pedig kellő kárörömmel nyugtázta a fejleményt: „A kisebb rész, mely az ütközetből megmenekült, a dög vezérrel együtt Magyarországba futott.

 

Magyarországnak ő sok kárt tett,

Saját lábán ment oda vesztére.

Az oroszlán körmei közül menekülve

A macska körmei közé jutott;

mert elfogták és börtönbe vetették,

hol lelke a pokolra költözött.”

 

Janus Pannonius pedig ünnepi dalt zengett annak örömére, hogy „Láncot hord végre a zsarnok”: Dragula.

Viszont máig sorjáznak a kérdések: Miért fogta el Mátyás a román vajdát? És milyen volt az a fogság? Mi lehet a valóságfedezete azoknak a kegyetlenkedéseknek, amelyek miatt a pokolba küldték a román Draculát? Egyáltalán ki írta, vagy kik írták a kegyetlenkedéseket ecsetelő rémtörténeteket?

A draculógia művelőinek jelentős része – mint elöljáróban említettem – Mátyás királyt ültette és ülteti a vádlottak padjára, aki szándékosan húzta volna az időt; a rémtörténetek pedig a budai udvar termékei. Elég volt megtudni azt, hogy Mátyás a pápai legátusnak a havaselvi vajda kegyetlenkedéséről beszéljen, már kész is lett a konstrukció. A magyar király a rémtörténetek terjesztésével akarta kimagyarázni magát amiatt, hogy nem folytatta az oszmánellenes háborút. Ez az 1960-as évekre jellemző összeesküvés-elmélet. Majd jöttek a '80-as és '90-es évek. Ekkor a budai-tézis hívei lecsaptak Janus Pannoniusra, idézett verse lehetett a bűnjel. Ez valóban tanúsítja, hogy míg Mátyás Erdélyben tartózkodott, Budán már hallottak a havaselvi vajda kegyetlenkedéseiről. De hogy a humanista költő vetette volna a papírra a primitív Dracula-történeteket, arra semmi bizonyíték. Az idézett versben a költő „tél közepén” a királyt arra szólítja fel, hogy térjen már haza. Jogos a feltételezés: költőnk, aki Itáliában érezte magát otthon, nem szerette a hideget, félt, hogy esetleg őt is Erdélybe hívja a király, ezért szerette volna már Budán látni urát.

Kétségtelen, Mátyás király szeptember második felében érkezett Brassóba. Előtte rendeznie kellett viszonyát Frigyes császárral, egyezkednie kellett arról, hogy mennyi pénzért adja át a Szent Koronát. (A koronázásra is csak 1464-ben sikerült sort keríteni.) Közben a magyar királynak le kellett kenyereznie Giskrát, aki még néhány éve bátyját és őt elfogta, és akadt olyan pillanata, amikor a magyar királyságot a lengyel királynak ajánlotta fel. Később a császár híveként tartotta magát, amíg Mátyástól nem kapott birtokot és tisztséget, hogy immár hadvezérként szolgálja törvényes uralkodóját. Májusban még össze kellett hívni az országgyűlést, hogy a nemességet be lehessen kapcsolni a hadviselésbe. Mérlegelni kellett azt is, hogy vajon az oszmánok nem Nándorfehérvárra akarják mérni a fő csapást? Ha ugyanis ezt elfoglalják, Havaselve úgyis az ölükbe hull. Az őszi felvonulás viszont nem kései, mert a télhez közeledve az oszmánok erőiket visszavonták. Hunyadi János is ezért és ilyenkor, év vége felé indította hadjáratait.

Mátyás sok mindent hallhatott Brassóban, tudomásul vette Szép Rádu fejedelemségét, ez pedig hűséget fogadott a magyar királynak, és így Havaselve továbbra is kettős kondomínium maradt. Ezek után a nagy kérdés az lett, hogy mi legyen Draculával. Hiszen, ha Erdélyben marad, és nem mond le trónigényéről, állandósul a határszéli nyugtalanság. A kérdést azonban maga Dracula oldotta meg. 1462. november 7-én olyan levelet írt a szultánnak, amelyben tudatta, hogy „ma seregemmel a magam földjére indulok, s bízom Istenben, hogy ha parancsod meg nem akadályoz benne, akkor meg is szerzem azt. Alázatosan kérem tehát Nagyságodat, hogy ne tekintsd eltévelyedésemet és súlyos vétkemet, hiszen oktalanságomban vétkeztem ellened s cselekedtem gonoszságot a földeden –, hanem könyörüljön meg rajtam kegyességed, s engedje meg, hogy elküldhessem hozzád követeimet. Ismerem Erdély egész területét és egész Magyarországot, tapasztalatokat szereztem földjéről és belső helyzetéről egyaránt. Ha Császári Nagyságod beleegyezik, vétkemért engesztelésül Erdély egész földjét a kezedbe helyezhetem; ha pedig azt birtokba vetted, már egész Magyarországot hatalmad alá vetheted. A továbbiakat követeim fogják ismertetni előtted. Én, amíg csak élek, töretlen hűségű szolgád leszek. Isten sokáig éltesse hatalmas birodalmadat!”

A levél középbolgár eredetije ismeretlen, Piusz pápa emlékirataiból ismerjük, az egyházfő nyilván Mátyástól kapta meg. De hogy Mátyás kitől, azt megint nem tudni. Sőt, hitele is kétséges. Vérmesebb elmék szerint Mátyás hamisította, mások szerint a szászok. A már említett Bogdan arra hajlott, hogy a levél hiteles, és a vajda elméjének elborulására utal. Mátyásnak ugyanis nem volt szüksége arra, hogy a pápa előtt igazolja, miért vette őrizetbe Draculát. Hitelesnek tartotta a levelet a nemzeti profétizmusban jeleskedő Vasile Parvan régész is. Iorga szerint „az ilyen hazug ajánlatok akkor napirenden voltak”. A „bolond” Dracula levélhordozóját pedig az új vajda, Szép Radu emberei kapták el, és uruk juttatta el a magyar királyhoz, akivel ki is egyezett a status quo, azaz a brassói kereskedelem zavartalanságának biztosításában. Iorga később módosította szigorú véleményét, a levelet hamisítványnak minősítette, de nem találgatta, hogy ki lehetett a tettes. Ma a történészek többsége hamisítványnak tartja a levelet – egy-két komoly kivétellel. Kétségtelen, Mátyásnak jól jött e levél, akár hamisítvány, akár eredeti. Különösen nem botránkozhatott meg, hiszen főurai sem voltak sokkal különbek. Viszont bátyja esetéből tanult, főurat nem gyilkolt, apja sem tette, mert tudták, hogy milyen reakciókra számíthatnak.

1462-ben Mátyás csak egyet tehetett: Draculát kivonja a forgalomból, még akkor is, ha esetleg azok a bizonyos levelek hamisítványok voltak, és ezt ő maga a király is tudta. Hiszen Havaselvére támadni nem lett volna értelme, csak abban az esetben, ha elsöprő erővel átkelnek a Dunán és folytatják az utat Bizánc felé. De hol volt az az elsöprő erő? És ha lett volna, ilyen támadás azért is kockázatos, mert esetleg az oszmánok Buda felé törnek. Racionális lett volna az átkelés a Kárpátokon abban az esetben, ha Draculát lelkesen várta volna a népe. És netán még Moldva is csatlakozott volna egy ilyen offenzívához. Csakhogy ennek ellenkezője igaz. Nem is beszélve arról, hogy Havaselvét az oszmán sereg felélte, állatállományából, amennyit lehetett, elhajtott. Ha Dracula Erdélyben marad, állandó konfliktus forrása lett volna, hiszen aligha mondott volna le a visszatérés lehetőségéről. Az 1450-es években Hunyadi János többször is ráírt a szász városokra, hogy ne támogassák a trónkövetelő trónra törő szándékait, ugyanis csak megzavarta volna az oszmánokkal kötött békét. 1462-ben a józan stratégiai számítás is azt kívánta, hogy Mátyás áttegye az oszmánellenes frontot Boszniába. Hiszen ebben az esetben jobban számíthatott Velence és Róma segítségére. Havaselve ügyében hallgatólagosan kiegyezett a szultánnal, a román fejedelemség státusa továbbra is a kettős hűbéri függés maradt, de immár nem 10, hanem 12 ezer forint évi portai adóval.

Boszniát viszont elfoglalták az oszmánok. A bosnyák király is elesett a harcokban. Ezt is többen – Dracula mellett – Mátyás számlájára írják. Segíthetett volna, de nem akart: büntetni akarta mindkettejüket vélt vagy valós hintapolitikájuk miatt. Valójában Mátyás király felmérte az erőviszonyokat és a terepet. Míg Havaselvén a bojárok akartak békét az oszmánokkal, Boszniában a bogomilek szíve inkább az oszmánokhoz húzott, mint a keresztényekhez, tömegesen tértek át az iszlámra. Mátyás király 1463-ban szövetséget kötött Velencével, és aztán elfoglalta Jajca várát a környező kisebb erődítményekkel. így Bosznia egy részéből ki tudott alakítani egy olyan ütközőállamot, amely némi védelmet biztosított Horvátország számára. A magyar királyság erejéből az oszmánokkal szemben már csak végvári harcokra futotta, és arra, hogy néhányszor, mint a sarokba szorított állat, odakapjon a támadónak.

(Folytatjuk)


« vissza