Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Mindig emelt fővel – Emlékezés Mádl Ferencre

"A nemzetközi gazdasági kapcsolatok mennyiségi és minőségi változása kirobbantotta a 'tények lázadását', amit Mádl Ferenc nem csak elsőként ismert fel, de le is vonta az ebből eredő következtetéseket a tudomány, az oktatás és a gyakorlati munka számára. De tudta azt is, hogy a tények nem csak a nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó jogi szabályozások rendszerezése és tartalma terén lázadnak..."

1970-ben beszélhettem vele először, az azóta eltelt fél évszázadra és a magam útjára visszatekintve látom, hogy gondolkodásomra, pályámra, tudományos munkámra, közéleti tevékenységemre, vagyis az életemre, Mádl Ferenc kivételes hatást gyakorolt.

Természetesen addigra már ismertem mint egyetemi tanárt, olvastam írásait, tudtam, hogy kiemelkedő képességű, a szakmában nagyra tartott jogtudós, hiszen addigra már megjelent az Európai Gazdasági Közösség jogáról szóló alapvető műve. Kezdő jogászként én akkor kezdtem a jog tudományát művelni, ezért is kerestem meg. A rá annyira jellemző természetes jóindulattal és segítőkészséggel fogadott. Ellátott szakirodalommal, és bölcs tanácsokat adott, hogy tervezett tanulmányutamon mire számíthatok, mire készüljek. Nem csak a szakmáról, a polgári jogról, nemzetközi magánjogról, európai jogról beszéltünk, meg is akart ismerni, mit gondolok az országról, világról. A rákövetkező évtizedben többször dolgoztunk együtt, és egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az ország egyik kiemelkedő jogtudósa. Az is mind egyértelműbbé vált, hogy a szocializmus idején, annak mindent legyűrni akaró világában a jog természetes ellenállása mellett ő a megmentett és átmentett jogi kultúrát, ismereteket és nemzetközi kitekintést képviseli. Nemcsak érezte, tudta is, hogy ez az örökség nemcsak a tudomány számára érték, hanem nélkülözhetetlen is lesz, mert az ország előbb-utóbb vissza fog térni az európai közösséghez. Mádl Ferenc a valóság és a nagy összefüggések meglátása révén megsejthette, megérezhette a jövő fejleményeit.

Az 1970-es években, a kádári pangás idején itthon nagy és igazi változások nem történtek. De az látszott, hogy a világban olyan folyamatok zajlanak, melyek Magyarországot is érinteni fogják. A világkereskedelem gyors és folyamatos növekedése, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok új formáinak egyre erőteljesebb megjelenése nem marad hatástalan.

Valamennyit érzett ebből az akkori politikai vezetés is. Kényszerűségből, óvatosan, felemásan, de történtek kísérletek a magyar gazdaságnak a világgazdasághoz igazítására, a fejlett világgal folytatott kereskedelmi kapcsolatok bővítésére. Megjelennek a Nyugattal történő gazdasági együttműködés új, fejlettebb formái, kooperációs és más atipikus szerződések, és szűk korlátok közé szorítva, de kísérletet tettek a külföldi működő tőke szigorú feltételek melletti beengedésére is. A külkereskedelmi és általában a gazdasági kapcsolataink gyorsuló bővülése pedig megkövetelte e kapcsolatok jogi szabályozását – aminek meg kellett jelennie a jogtudományban, a jogi oktatásban, a jogalkotásban és a jogalkalmazásban.

A nemzetközi gazdasági kapcsolatok mennyiségi és minőségi változása kirobbantotta a „tények lázadását”,1 amit Mádl Ferenc nem csak elsőként ismert fel, de le is vonta az ebből eredő következtetéseket a tudomány, az oktatás és a gyakorlati munka számára. De tudta azt is, hogy a tények nem csak a nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra vonatkozó jogi szabályozások rendszerezése és tartalma terén lázadnak: ez a lázadás egyre átfogóbb lesz, és szét fogja feszíteni a politikai, gazdasági és társadalmi és az annak megfelelő jogrendszer kereteit is.

Ekkor azonban még csak szűkebb szakterületét illetően mutatkozott némi lehetőség a valósággal történő szembenézésre, a tényekkel összhangban álló tudományos elmélet és oktatási rendszer kialakítására. De már ennyi is közelebb vitte Magyarországot Európához, a fejlett és szabad nyugati világhoz. Mádl Ferenc nem véletlenül fordult az Európai Közösség jogának tanulmányozásához, és írta meg nem csak az első, hanem a legjelentősebb művet a közösségi jogról.2

A negyven év közösen átélt történetéből csak néhány elemet tudok itt felvillantani. Az 1980-as évek közepén együtt alapítottuk meg tanszékén Király Miklóssal az Európai Kutatási és Dokumentációs Központot. Gondolkodtunk, beszéltünk, írtunk az európai integrációról, miközben egyre erősödött bennünk a remény, hogy ebbe a folyamatba előbb-utóbb és egyre nagyobb mértékben a mi országunk is be tud majd kapcsolódni, hogy a tények nyugtalansága nem csökkenni, hanem nőni fog, hogy a változások folytatódnak.

Egyenes vonalú életművének része volt mind a tények fél évszázaddal előtti lázadására adott tudományos válasz, mind pedig a közép- és kelet-európai rendszerváltozások jogintézményeinek és jogi eszközeinek tudományos szintű bemutatása. Ugyanaz a tudós, ugyanaz a tudományos igényesség, ugyanazok az értékek és mindenekelőtt ugyanaz az ember.

Majd elérkezett az a fordulat, amelyről régebben csak álmodni mertünk, de amelynek – nem feltétlenül a saját életünk alatt történő – bekövetkezésében reménykedtünk. A visszafogott szavú, de véleményeiben, értékeiben, meggyőződésében kőkemény és határozott tudós érezte és tudta, hogy nemcsak tudósként lesz rá szükség, és a szolgálat felelősségét nem is akarta elkerülni. Nem törekedett semmiféle pozícióra, hiszen az egyetemen és az akadémián, tanárként, tudósként jól érezte magát, otthon és a helyén volt. Az első szabad választások előtt mégis beszélt arról, hogy lábhoz tett fegyverrel várja, hogy megszólítsák, és ha ez megtörténik, nem hátrálhat meg a feladat elől. Nem is hátrált meg: a hazájukat feltétel nélkül szolgáló, kiemelkedő magyar államférfiak sorába emelkedett, miközben megmaradt kivételes tudású és egyedülálló tudományos életművet megalkotó jogtudósnak.

Kiemelkedő nemzetközi jogi és gazdasági jogi szakemberként olyan időszakban volt az Állami Vagyonügynökség akkor még többpárti igazgató tanácsának elnöke, amikor hatalmas nehézségekkel és kockázatokkal, de még tisztán indult meg az állami tulajdon állam által vezérelt magánosításának a folyamata.

Az Antall-kormányban a szívéhez igazán közel a következő feladata állt, Antall József a kultuszminiszteri feladatot bízta rá. Mádl Ferenc pontosan tudta, mit jelent Eötvös József és Klebelsberg Kunó hivatalát elfoglalni. Változatlan hivatástudattal, elkötelezettséggel dolgozott a magyar oktatás és kultúra megújításán és egyben igazi értékei megőrzésén. Kultuszminiszterként nagyon sok mindent elért (alaptanterv, mecenatúra), de sokkal többet szeretett volna.

Politikai szerepvállalásának újabb állomása 1995-ben az első elnöki jelölése volt. A jobbközép pártoknak dönteniük kellett, hogy állítanak-e a köztársasági elnök posztjára saját jelöltet, annak biztos tudatában, hogy a parlamenti erőviszonyok annak győzelmét teljes bizonyossággal kizárják. Mégis nagyon lényeges volt, hogy ezek az egymással akkor bizonytalanul együttműködő pártok egy közös jelölt állításával az egység üzenetét fogalmazzák meg, és egyben jelezzék, hogy nem mondtak le a kormányzás visszavételéről, még kevésbé azokról az értékekről, amelyekre Antall József kormányzása és a három polgári párt együttműködése épült. Olyan jelölt kellett tehát, aki mind ezeket az értékeket, mind pedig az együttműködést meg tudta jeleníteni és egyben személyében is vitathatatlanul rendelkezett mindazokkal az erkölcsi, politikai, szakmai-szellemi és emberi feltételekkel, amelyek a legmagasabb közjogi méltóság betöltéséhez szükségesek.

Nem lehetett volna jobb jelöltet találni, mint Mádl Ferenc. A kérdés inkább az volt, hogy vállalja-e a köztiszteletben álló volt miniszter, tudós akadémikus professzor a parlamenti szavazás eredményeként előálló biztos vereséget. Mádl Ferenc pontosan tudta, hogy nem a győzelem vagy a vereség a tét, hanem az, hogy az együttműködés és a remény üzenetét közvetítse az országnak. Ezért vállalta jelölését. Emelt fővel fogadta a szavazás eredményét, mi pedig mindannyian tudtuk, hogy a legnehezebb helyzetekben is számíthatunk rá. Ez mutatkozott meg abban is, hogy aktív részvételével megszületett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület és a Nemzeti Kör. Mindkettőnek ő volt a központja. 1996-ban jelent meg a Polgári Magyarország gondolata, aminek az volt az üzenete, hogy mindenkinek biztosítani szeretnénk a polgári létformákat, és korántsem azt jelentette, hogy az országot a polgároknak kell kormányozniuk.

Ebben az időszakban kemény viták zajlottak a pártok politikai együttműködéséről. Az „antalliánusok” úgy döntöttek, hogy a Fideszt támogatják: nem abból indultak ki, hogy aktuálisan hány mandátumuk, mekkora táboruk van. Mádl Ferencnek kiemelt szerepe volt az együttműködés kialakításában, ő volt az „arca”. 2000-ben egyértelmű volt, hogy őt kell elnöknek jelölni (ekkor sokkal nehezebb volt a jelöltség elfogadásáról meggyőzni, mint 1995-ben), és Mádl Ferenc a Magyar Köztársaság elnöke lett.

Nem volt könnyű feladata, mivel öt esztendő szolgálatából hármat, ahogy a franciák mondják, co-habitationban kellett eltöltenie, a társbérlet pedig soha nem egyszerű dolog. Különösen akkor, amikor a szereplők közjogi és politikai szerepe még nem alakul ki tisztán és egyértelműen, és a köztársasági elnökkel szembeni várakozások, illetve a különböző politikai erők által megfogalmazott követelmények erősen eltérnek egymástól.

A polgári kormányzás idején külügyminiszterként kiválóan tudtunk együttműködni, de amennyire ezt tudni lehet, korrekt volt a kapcsolata a baloldali kormánnyal is, pedig nem volt mindig könnyű dolga. (Annyiban szerencséje is volt, hogy 2006-ban már nem ő volt az elnök.)

Kiegyensúlyozottsága, embersége elnöki megnyilvánulásaiban is mértékadó volt. Így történt a kommunizmus áldozatainak emléknapján, amikor minden önkényuralmi rendszer áldozataira emlékezve beszédét a holokausztról szóló mondottakkal kezdte, és ez az emberség hatotta át a felújított Páva-utcai zsinagógába került holokauszt emlékhely avatásán mondott beszédét is.

Elnökségének egyik legnagyobb kihívása a kettős állampolgárságról szóló, 2004-es népszavazással kapcsolatos állásfoglalása volt. Mádl Ferencnek nemcsak elnökként, hanem mindig szívügye volt a határon túli magyarok sorsa. Ezért vezetésével a magyar állampolgárság megszerzése jogi hátterének kidolgozása céljából komoly elméleti munka folyt. (Amikor azután ez a törekvés 2010-ben célhoz ért, a törvénybe beépült az ő szakmai tevékenysége is, beleértve a szavazati joggal kapcsolatos szabályozást is. Nélküle 2010-ben nem sikerült volna a látott gyorsasággal elfogadtatni a magyar állampolgárság könnyített megszerzéséről szóló törvényt.)

Mandátuma lejártával, 2005-ben biztos volt, hogy nem választják meg. Ekkor már nem vállalta a jelöltséget: kötelességét felelősen teljesítve méltósággal távozott. Már nem akart komolyabb közéleti feladatokkal foglalkozni, vissza szeretett volna térni tudományos alkotómunkájához. Ez csak részben sikerülhetett, volt elnökként is folyamatos felkéréseknek, meghívásoknak kellett eleget tennie – de azért ezek mellett maradt még ideje és energiája a jogtudományra is.

Nem tisztem, hogy Mádl Ferenc köztársasági elnökségét, tudósi életművét, életútját értékeljem. Vele együtt hittem, és távozta után is hiszem, hogy Magyarországnak Európában van a helye. Biztos vagyok abban is, hogy igaza volt, amikor úgy gondolta, hogy a keresztény értékek nélkül nincs sikeres Magyarország, nincs sikeres Európa, az univerzális és abszolút értékek nélkül pedig a világ is nagy bajba kerül. Az pedig ma már bizonyos, hogy Mádl Ferenc nélkül másként alakultak volna a dolgok és mások lennénk mi is.

Több évtizedes barátként, de szakmai és közéleti kapcsolatunk okán is elfogult vagyok iránta. Úgy gondolom, hogy nagyszerű elnök, kimagasló tudós, szelíd és határozott, értékeiben és ítéleteiben biztos és kiegyensúlyozott, üzeneteiben világos és egyértelmű alakja volt az elmúlt évtizedeknek, aki maradandó nyomot hagyott történelmünkön – és aki kivételesen szeretetre méltó emberként is nyomot hagyott mindannyiunkon, akik ismerhettük.


 

Jegyzetek:

 

1 Mádl Ferenc: A nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga – A tények lázadása a nemzetközi magánjog ellen. In Gazdaság és Jogtudomány, MTA IX. Osztályának Közleményei (1977), 196–240.

2 Mádl Ferenc: Az Európai Gazdasági Közösség joga. Akadémiai Kiadó, 1978, Budapest.


« vissza